Városlista
2021. szeptember 26, vasárnap - Jusztina

Hírek

2013. Június 25. 21:20, kedd | Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu

Ez már háború? Siófok kizárta Szabadit az ügyeletből

Háromezer lakos ellátása lehetetlenülhet el Molnár Árpád balatonszabadi polgármester szerint amiatt, mert Siófok nem hajlandó közösködni a szomszédos Balatonszabadival az orvosi ügyelet fenntartása terén.

Közéleti vita lehet belőle – ezt Balázs Árpád siófoki polgármester már azon a képviselő-testületi ülésen előre bocsátotta, melyen egyhangú szavazással úgy döntöttek a városatyák: „Siófok nem kíván olyan településsel közös feladatellátási szerződést kötni, amely más településcsoporttal közösen kívánja egyéb közszolgáltatási feladatait biztosítani.”
Bár a határozat ezt nem mondja ki, Balatonszabadi az érintett, mert a megszűnő siófoki kistérség települései közül egyedül tagja a jelenleg 64 önkormányzatot számláló nyugat-balatoni hulladékgazdálkodási társulásnak, míg a Siófok-környékiek ugyan jóval kisebb tagsággal, de egy másikat alkotnak. Így ér össze a szemétvita az orvosi ügyelettel.

– Egy éve tudhatja már Balatonszabadi, hogy amikor új együttműködési megállapodásokat kötünk (és ennek most jött el az ideje), akkor nem fogunk velük közösködni – mondta Balázs Árpád. – Furcsa, hogy most ránk kívánják hárítani a felelősséget; a felelősség azonban nem a miénk. Mi szolidárisak vagyunk és a kapunk nyitva áll, de a szolidaritásnak kölcsönösnek kell lenni, együttműködés csak így képzelhető el. Balatonszabadi polgármestere vezetői tisztséget vállalt egy olyan szervezetben, amely ellenségesen lép fel Siófok városával szemben. Ezt figyelembe véve a kölcsönös szolidaritás Balatonszabadi esetében nem áll fenn annak ellenére, hogy Siófok más ügyben szolidáris volt vele; korábban például személyesen győzködtem a testületet, hogy a város fogadja be Balatonszabadi szennyvizét.

Nem egyes településekről, vagy egyes szolgáltatásokról van szó Balázs szerint.
– Ha valaki úgy dönt, hogy nem velünk kívánja ellátni közös feladatait, akkor azt tudomásul vesszük, de akkor semmilyen szolgáltatás estében se akarjon közösködni. Balatonszabadinak azt kell eldönteni: Tabhoz kíván tartozni, vagy Siófokhoz. Ha utóbbi, akkor viszont ne viseljen „háborút” ellenünk egy másik társulás nevében. Egyébként nem csak az orvosi ügyelet, hanem a mozgókönyvtári szolgáltatás esetében is hasonlóan döntött a kistérség: Balatonszabadit és Kőröshegyet nem kívánjuk bevonni. Több éve már, hogy Balatonvilágos esetében fölmondtuk az oktatási és a háziorvosi ellátásra vonatkozó szerződést is, akkor, amikor a település visszalépett a népszavazástól, egyúttal a megyeváltási szándéktól. Egyértelmű döntést hozott akkor is a kistérség, most is csak ehhez tartottuk magunkat.

– Háború? Miféle háború? Tán törököket, vagy más ellenségeket lát a siófoki polgármester? – tette fel a kérdést Molnár Árpád balatonszabadi településvezető, aki 1990 és 1994 között Siófok polgármestere volt. – Balatonszabadi soha nem viselt háborút, a háromezer szabadi lakos bizonyosan nem, márpedig őket érinti hátrányosan ez a siófoki döntés, nekik kellene most valahogyan elmagyaráznunk: ha orvosi ügyeletre szorulnak, Siófok a jövőben nem kívánja befogadni őket és a jelen állás szerint Tabra, esetleg Balatonföldvárra, kisebb eséllyel a más járásban, sőt, más megyében lévő Enyingre kell utazniuk.

Molnár Árpád szerint persze még minden képlékeny, még nem látni világosan a jövőt (Tab messze van, a közelebbi Enyingre sem egyszerű eljutni...), az mindenesetre tény, hogy az ÁNTSZ és a kormányhivatal is próbál nekik segíteni, mert ellátatlanul nem maradhat a megye legnagyobb községe. – A siófoki álláspont az önkormányzati törvénnyel is szembemegy, mely szerint egy település szabadon, bárkivel társulhat egy feladat ellátására. Néhány hete szembesültünk csak a siófoki szándékkal, az pedig nem igaz (bár az ÁNTSZ-nek már ilyen tartalmú levelet küldtek), hogy a képviselő-testületi döntéssel Balatonszabadit kizárták a siófoki orvosi ügyeletből, mert a városi testület csak egy általános szövegű döntést hozott, falunkat abban meg sem említik. Erre hivatkozva a legnagyobb település polgármestere bárhonnan bárkit kitehet, ha úgy tartja kedve?

A balatonszabadi polgármester úgy véli: nem kellett volna idáig fajulni egy személyes vitának, ő akár még azt is el tudná fogadni, ha falujának valamivel nagyobb összegű hozzájárulással kellene beszállnia az orvosi ügyelet működtetésébe, így „vezekelve” azért, amiért a hulladékgazdálkodás terén más utakat merészelnek járni...

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2021. Szeptember 25. 17:00, szombat | Belföld

Újabb elemmel bővül az otthonteremtési program

A kormány újabb elemmel bővíti az otthonteremtési programot, amely további segítség a gyermekes családok számára - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya szombaton az MTI-vel.

2021. Szeptember 25. 16:08, szombat | Külföld

Gyorsan nő a napi új fertőzöttek száma Ukrajnában

Ukrajnában a szombati adatok szerint az egy nap alatt feljegyzett új fertőzöttek száma meghaladta a nyolcezret, közülük több mint kétezren kórházi ápolásra szorulnak,

2021. Szeptember 25. 15:07, szombat | Belföld

Dolgoznak a Mátrai Erőmű gáztüzelésre történő átállításának tervein

A kormányzat jelenleg is dolgozik a Mátrai Erőmű gáztüzelésre történő átállításának tervein

2021. Szeptember 25. 14:02, szombat | Kék hírek

Több milliós kárt okoztak külföldi tolvajok Békéscsabán - VIDEÓ

Mezőgazdasági gépekről irányító rendszereket, a vezetőfülkékből érintőképernyős monitorokat lopott három külföldi férfi Békéscsabán.