Hírek
2012. Április 01. 14:03, vasárnap |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Zóna: csak nappal lehetnek otthon

Első ízben lazított vasárnap a japán kormány a fukusimai atomerőmű körüli húsz kilométeres tilalmi övezetre vonatkozó korlátozáson: két település lakói térhetnek vissza otthonaikba.
A tilalom feloldása Tamura város és Kavaucsi falu lakóira vonatkozik. A helybéliek hazatérhetnek, de csak nappal tartózkodhatnak otthonaikban, éjszaka nem.
A húsz kilométeres zárt övezetben fekvő többi településre továbbra is érvényben van a szigorú látogatási tilalom, s aki azt megszegi, 100 ezer jenes (14,2 ezer dollár) pénzbüntetéssel vagy szabadságvesztéssel sújtható.
A Fukusima 1. erőmű három reaktora súlyos károkat szenvedett az egy évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban, jelentős sugárszennyezés érte a környéket. A hatóságok mindenkit – 85 ezer embert – kitelepítettek az erőmű 20 kilométeres körzetéből, és eddig csak nagyon rövid időre engedték vissza egy-egy település lakóit, hogy összeszedjék a legszükségesebb dolgaikat.
A hatóságok hatmillió jenes (70 ezer dollár) kártérítést ígérnek azoknak, akik a sugármentesítési munkálatok miatt az elkövetkező öt évben sem térhetnek vissza otthonaikba. Emellett megkapják az elhagyott ingatlanok árát is.
Még mindig életveszélyesen nagy a sugárzás a fukusimai atomerőmű egyik megrongálódott reaktorában, és a becsültnél kevesebb hűtővíz van benne – derült ki a reaktor belsejében végzett újabb vizsgálat során, amely ismét kételyeket ébresztett az erőmű stabil állapotával kapcsolatosan.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek