Hírek
2014. Augusztus 27. 09:11, szerda |
Helyi
Forrás: sonline.hu
Zárt diszkóba terelnék a sétányról a bulituristákat Siófokon

Egyre nagyobb az igény a minőségibb vendéglátásra, ez azonban nem megy fejlesztések nélkül, amire az uniós pályázatok adhatnak lehetőséget.
Nagy tömeg, kis fogyasztás, ezt kellene megfordítani valahogyan. Harmincöt százalékkal kisebb volt a siófoki parti büfé bevétele a tavalyinál. Szombaton sor állt a lángosért, hétfőtől csütörtökig azonban felére-harmadára esett vissza a forgalom. Az elmúlt hétvége után a rossz idő miatt „kiürült” a Balaton, s a Kisosz kedden már meg is tartotta szokásos szezonösszegző fórumát, ezúttal Siófokon. Ezen hallottuk a fenti megállapításokat a kisvállalkozóktól, akik kivétel nélkül megjegyezték, hogy ennyire szeszélyes időjárásra nemigen tudnak visszaemlékezni.
– Hullámzott a vendégforgalom, akár csak az időjárás; egyszer kevesen voltak, aztán hirtelen megjött a tömeg, minden korábbinál időjárás-érzékenyebbek voltak a turisták, a lefoglalt szállást is visszamondták, ha rossz időt jeleztek előre – így a fonyódi Makkos Péter. – Továbbra is érződött a pénztelenség, az, hogy kétszer is meggondolják, mire és mennyit költenek. Sajnos, úgy tűnik, az idén is elmarad az utószezon, így még rövidebb lett a balatoni nyár, ez előrevetíti azt, hogy a bérlemények sorsa megpecsételődik; ha nem enged az árból az önkormányzat, akkor inkább bezárják.
Kertész Rezső, a Kisosz somogyi társelnöke arra hívta fel a figyelmet a keddi siófoki szezonértékelő fórumon: egyre nagyobb az igény a minőségibb vendéglátásra, ez azonban nem megy fejlesztések nélkül, amire az uniós pályázatok adhatnak lehetőséget. – Sok vállalkozó említette, hogy nagyon nehéz a mind rövidebb, ráadásul szeszélyes időjárású és forgalmú szezonra felkészülni (egy parti büfés kiszámolta, harmincöt-negyven napnál idén nem volt több, amikor egész nap nyitva tudott tartani a jó forgalom reményében, merthogy igazi strandidő volt), egy álláshirdetési portálon ötször annyi az ajánlat mint amennyi a jelentkező, mert a kvalifikált szakemberek számára nem perspektíva a balatoni szezon, a jó pincérek, szakácsok külföldre mentek, s már a nyárra sem jönnek haza. A vállalkozó pedig hiába keres jól felkészült alkalmazottat. Jónak tartanánk, ha már egyszer több az áfabevétel, mint a korábbi időkben, akkor e plusz fejében legalább a legkisebb mikrovállalkozások esetében csökkentenék központilag a béreket terhelő adókat, járulékokat. Ez esetben több maradna az alkalmazottak fizetésére is.
Elhangzott a fórumon az is, hogy az adóhatóság szakemberei több, mint ezer nyugtaellenőrzést végeztek el a szezonban a Balaton-parton és öt százalékban találtak hiányosságot; ez lényegesen jobb az országos átlagnál. Azt is kedvezően értékelték a vállalkozók, hogy a munkaügyi ellenőrök a kkv-k esetében elsőre csak figyelmeztetnek, nem rögtön a pénzbüntetést alkalmazták.
Nemhogy kitolódna, inkább zsugorodik a szezon, jegyezte meg egy zamárdi büfés, más arról beszélt, hogy a rezsicsökkentést hiába érzi a lakosság, a vállalkozásoknak inkább nőttek a költségei (lásd például: online-pénztárgép), így többekben felmerült, hogy jövőre még később nyitnak, mert ők csak ezzel tudják a rezsijüket csökkenteni. – Ilyenkor, augusztus 20-a után már legfeljebb csak az alkalmazottak bérét lehetne kitermelni, aminek nem sok értelme – így egy siófoki vendéglős. Kertész Rezső megjegyezte: valóban kevés az ösztönző, márpedig a bedeszkázott ablakú vendégváró nem fest jó képet a turizmusról.
Tóth László siófoki éttermes általánosabb problémákat feszegetett. Azzal együtt, hogy idén nyáron a kevesebb strandidő ellenére sem nőtt a parttól távolabbi vendéglátók forgalma, úgy látja: lassanként, az évek során teljesen átrendeződött a vendégkör, leginkább családosok, fiatalok térnek be egy étterembe, akik gyorsan be akarnak kapni valamit. – Elmaradnak az idősebbek, az úgynevezett „gurmandok”, akik igényelnék például a magyaros étkeket is. A klasszikus vendéglátásra mind kisebb az igény (élőzene, csárda), legalábbis Siófokon, ahol nem látszik, hogy milyen turistakörrel számolhatnak hosszú távon a vendéglátósok, kiket akar elsősorban csábítani a város? A fiatalok mindinkább a fesztiválokon költik el a nyárra szánt pénzt, pedig a fiatalokat is meg lehetne próbálni mással is megnyerni, például színvonallal ösztönözni a kulturáltságra.
Tóth László siófoki kollégája tette ehhez hozzá, hogy egyre inkább elegük van az afféle tömegből, amelyik a partközeli sétányon hömpölyög kora reggelig, kezében itallal és alig fogyaszt valamit. Persze – tette hozzá – éppen erre a fajta „turizmusra” csábító helyeket alakítottak ki Siófokon, a sétányon a „kiüldék” és a hangos helyek sem zárnak be éjfélkor, pedig ha ezek kulturáltabb egységek volnának, talán a vendégkörük is inkább az lenne, aki meg hajnalig tartó szórakozásra vágyik, az bemehetne az utcáról a zárt diszkókba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód
Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:10, péntek | Bulvár
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.