Hírek
2014. Március 12. 08:49, szerda |
Helyi
Forrás: sonline.hu
Új halászvezér a Balatonon, írói vénával

Szári Zsolt ezután sem hagy fel a balatoni, halászati témájú blogírással és a szépirodalommal; novelláskötete is megjelent már.
Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója – közölte hétfőn a társaság a zrt. feletti tulajdonosi joggyakorló Balaton-felvidéki Nemzeti Park döntését. Mint ismert, elődje, Füstös Gábor decemberben adta be fölmondását, akkor, amikor a vidékfejlesztési miniszter leállította a balatoni halászatot és bejelentette: átalakítják a halgazdálkodás eddigi rendszerét.
Szári Zsolt halászati szakmérnök, Kaposváron született, 1988 óta él a Balaton-parton, 1988 és 2004 között dolgozott a zrt. elődjénél, mint a balatonlelle-irmapusztai tógazdaság telepvezetője. Az elmúlt tíz évet is a szakmában töltötte, s most visszatért „anyacégéhez”. Lapunk érdeklődésére hétfőn azt mondta: ezután sem hagy fel a balatoni, halászati témájú blogírással és a szépirodalommal; novelláskötete is megjelent már, Két fűz között címmel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 08. 15:18, hétfő | PR
Új korszak a PMFC-nél: bemutatkozik Baksa Zsolt, a klub új tulajdonosa
A Pécsi MFC életében új fejezet kezdődik: a csapat többségi tulajdonosa Baksa Zsolt lett, aki nemcsak vállalkozói, hanem sportvezetői tapasztalatokkal is rendelkezik.