Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2020. Április 01. 07:34, szerda | Külföld
Forrás: mti - illusztráció:pixabay

Törökország 90 ezer rabot tervez kiengedni a börtönökből a járvány miatt

Törökország 90 ezer rabot tervez kiengedni a börtönökből a járvány miatt

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében

- közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Özkan elmondta, hogy a javaslatot az AKP és a parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.

A politikus kiemelte: terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték - tette hozzá.

Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.

A tervezetről szóló vita jövő kedden kezdődik meg az ankarai parlamentben.

Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva. Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel.

Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős török törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter kedd este Twitter-fiókján azt írta, hogy az előző 24 órában rekordmértékben, 2704-el 13 531-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 46-al pedig 214-re nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. Hozzátette: jelenleg 847-en szorulnak intenzív ellátásra, 622-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 243-an ugyanakkor már meggyógyultak.

A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt ugrásszerűen megnövelte a napi koronavírus-tesztek számát, eddig több mint 92 ezret végeztek el, ebből csak kedden mintegy 15 400-at. Ez az érték szombaton még nagyjából 7600, múlt kedden pedig még körülbelül 4000 volt. Az esetszámok meredek emelkedése részben ennek a következménye.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld

Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek