Hírek
2013. Május 11. 20:37, szombat |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Tönkre teheti a balatoni turistaszezont a fekete sereg
A varjúfélék intelligensek, gyorsan tanulnak, így a rendszeres felügyelet nélküli, kiszámítható riasztási módok szinte kivétel nélkül hatástalanok.
Közelednek a varjak a siófoki városközpont felé, más hírek szerint már ott is vannak – hallottuk a siófoki képviselő-testület ülésén. Óvodák, iskolák udvarán jelentek meg a fekete madarak, piszkot hagyva maguk után. Ha valaki eltávolítja a fészküket, azt elviszi a rendőr, hangzott el az ülésen és az is, hogy nem teljesen érthető: ha egyszer ilyen nagy számban jelen vannak a város és más települések közterületein is, akkor miért védettek? Összepiszkítják a várost, különösen kellemetlen lehet ez a közelgő turisztikai szezonban, de kénytelenek vagyunk eltűrni – mondta az egyik képviselő, a másik pedig arra emlékeztetett: bezzeg régen egyszerű volt, bizonyos időszakban jöhettek a vadászok és célzott lövéssel „rendezték le” a problémát, ám amióta védett a varjú, nem lehet már kilőni.
Ki téríti meg a több százezer forintos kárukat? – egy éve többek között siófoki és segesdi gazdák kérdezték ezt arra panaszkodva: kiették a varjak a kukoricát a földjükből. Hozzátették: kártékonyabbak az aszálynál is. Természetvédő szakember szerint az „ősbűnt” ott követte el a varjak ellen az ember, hogy amikor még nem volt védett, irtotta, pedig akkor még zömmel a lakott területeken kívül fészkeltek. Behúzódtak azonban a városokba biztonságot keresve, ahol ráadásul élelmet is találtak az elhagyott, eldobált szemétben. Meg kell tanulnunk együtt élni velük – tette hozzá –, hiszen „sikerült urbanizálnunk őket”, ma már vissza se nagyon lehetne szoktatni a varjakat a természethez: a városokban, falvakban nőnek fel, az ad nekik biztonságot, ott találnak táplálékot.

A védekezés pedig azért sem egyszerű, mint azt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságától megtudtuk, mert a varjúfélék intelligensek, gyorsan tanulnak, így a rendszeres felügyelet nélküli, kiszámítható riasztási módok szinte kivétel nélkül hatástalanok, csak a kombinált, állandó őrzés mellett kivitelezett riasztás lehet hatásos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.