Hírek
2018. Január 23. 07:36, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Terrorizmussal vádolt meg a cseh rendőrség három cseh állampolgárt

Terrorizmussal vádolt meg a cseh rendőrség három cseh állampolgárt, köztük Samer Shehadeh volt prágai imámot - írta keddre virradóra internetes felületén a Mladá Fronta Dnes című napilap.
Rajta kívül terrorizmussal vádolta meg a rendőrség a volt imám 27 éves fivérét, Omar Shehadehet és feleségét, a 24 éves Fatimát, akit Christinának hívtak, mielőtt felvette az iszlám vallást.
A Shehadeh fivérek palesztin származásúak, de mindketten Prágában születtek.
A cseh titkosszolgálat fényt derített arra, hogy Omar Shehadeh 2016 októberében Szíriába utazott, ahol csatlakozott az al-Kaida terrorhálózat ottani ágához, a korábban an-Nuszra Frontként, manapság pedig a Dzsabhat Fatah es-Sámként ismert szélsőséges szervezethez.
Követte őt Szíriába a felesége, Fatima is, aki az iszlám törvénykezés, a saría szabályai szerint ment hozzá feleségül. Omar többhetes kiképzésen esett át Szíriában, elsajátította a fegyverek és pokolgépek használatát, illetve harcra is kiképezték, majd kiképzőnek választották ki.
A történet kulcsfigurája Samer Shehadeh volt, aki segített nekik abban, hogy Szíriában utazzanak, és ott felvegyék a kapcsolatot a terroristákkal. Emellett hirdette a muzulmánok körében az iszlamista ideológiát, a többi között a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás használatával. A titkosszolgálat figyelte az elektronikus levelezését.
Mindhárom személy szökésben van, feltehetően Európán kívül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek