A siófoki vendégmarasztaló viharokról – amelyek miatt a tóhoz megérkező turisták nem mertek áthajózni Füredre -, már a 19. század végén írtak a források. Különféle természeti leírások születtek ezért a balatoni viharokról, víztölcsérekről, megdöbbentő eseményekről. 1931. szeptember 5-én olyan erős orkán pusztított végig a tavon, 90-100 km/óra sebességgel, amely kárt tett a Légügyi Hivatalhoz tartozó vízirepülő iskola gépeiben is. Ebben az időszakban a Magyar Vöröskereszt „Vízbőlmentő” és légiveszély-jelző szolgálata figyelmeztetett a készülő viharokra. Ez azonban nem volt elegendő, megfigyelőállomásra és pontos viharjelzésre volt szükség az ekkoriban már - idegenforgalmi szempontból is - fénykorát élő Pannon Tengernél.

Éppen a repülőgépeket ért károk hatására kérte fel Szentkeresztessy Henrik légügyi igazgató dr. Hille Alfréd légiforgalmi műszaki aligazgatót – királyi repülőezredest, meteorológust -, hogy dolgozza ki a balatoni viharjelző szolgálat kialakításának tervét. Hille legfontosabb alapvetése az volt: a balatoni viharok nem váratlanul érkeznek, hanem vonuló jelenségek, ezért előrejelezhetők. Ezt foglalta össze 1932-es munkájában, Viharjelzést a Balaton számára! című átfogó írásában.

Végül 1934. július 8-án vette kezdetét a viharjelzés a tónál. Először a bakonyi Kőris-hegyet szerették volna megtenni megfigyelő pontnak, de végül Siófok – a MAC-telep - mellett döntöttek. Megkezdődött a jelzőrendszer átfogó kiépítése: szirénák szólaltak meg, a mólón található jelzőkosarak, a tavon állomásozó mentőcsónakok figyelmeztették ekkor már a fürdőzőket, hajósokat, vitorlázókat. Ha a mólón lévő kosarat felhúzták, közeledett a rossz idő, nagy szél, mindemellett a rakéták kilövése is figyelmeztetésnek számított.

A riasztások – egy korabeli tudósítás szerint – a következőképp történtek: „a mátyásföldi ügyeletes meteorológus a beérkező jelentések alapján, a helyzet alapos mérlegelésével, megállapította, hogy az veszélyes-e a Balatonra, vagy sem. A Balatonra adott figyelmeztető riasztások Siófokra futottak be, s onnan továbbították azokat Balatonfüredre és Balatonboglárra. Ezek az elosztóállomások aztán értesítették a partmenti jelzőhelyeket, ahol a jelzéseket (piros gömb árbocra húzása, jelzőágyú elsütése, sziréna megszólaltatása) a Magyar Vöröskereszt Önkéntes Motoros Testülete adta ki. 15 jelzőhely működött: Siófok (központ), Füred, Boglár, Világos, Kenese, Almádi, Alsóörs, Tihany, Révfülöp, Lábdi, Keszthely, Fonyód, Lelle, Szemes, Földvár. A viharjelzés június 15. és szeptember 15. között folyt, napkeltétől napnyugtáig.”

1934-től 1943-ig zavartalanul működött a jelzés, majd évekig szünetelt, ami nagy tragédiákat okozott a tónál. A halálos áldozatok száma évente meghaladta a 40 főt. Többen sürgették a viharjelzés újbóli helyreállítását. Leginkább dr. Zách Alfréd, aki 1948-49-ben, a Prognózis Osztály vezetőjeként többször is rádión keresztül riasztotta a Balatont. 1950. május 28-án – pünkösdvasárnapon - azonban olyan vihar kerekedett, amely ismét emberáldozatokkal járt. A probléma egyenesen a Minisztertanács elé került, s a Belügyminisztérium döntött: a rendőrség keretében révkapitányságokat és révőrsöket szerveztek, amelyek feladata a tó felügyelete és a viharokra figyelmeztető riasztások kiadása volt. Közben a Meteorológiai Intézet kidolgozta az elméleti alapvetéseket is. 1951. júniusától újfent megindult a szolgálat, amely a viharágyúkkal, jelzőrakétákkal egészen 1983-ig működött. A kisebb veszélyre sárga rakéták kilövése és a jelzőkosarak félárbocra felhúzása figyelmeztetett. A rakétákat a révőrsökről (Siófok, Földvár, Fonyód, Keszthely, Füred), valamint az ún. társadalmi jelzőhelyekről (Badacsony, Tihany, Almádi, Kenese) indították, Aligán a rendőrség riasztott. A sárga színű jelzésre a csónakázóknak, vitorlázóknak a part közelébe kellett jutniuk, a piros színűre már ki is kötöttek és nem hagyták el a kikötőt. A Révkapitányság mentés esetén motoros mentőcsónakokkal, mentőhajókkal segítette a szolgálatot.

A szolgálat helyszíne kezdetben a siófoki hajógyár területén lévő Nemzeti Színház Üdülőjének (régi MAC ház) toronyszobája volt. Innen ideális kilátás nyílt a Balaton északkeleti medencéjére. Később egyértelművé vált: új, önálló obszervatórium szükséges. 1948-ban már felmerült, hogy az újhelyi mólón építenek egyet, de végül a siófoki kikötőben kapott helyet. 1956. december 31-én került sor átadására. Az intézmény vezetője évtizedeken át Böjti Béla volt, majd 1991-től Bartha Imre, jelenleg ezt a feladatot Horváth Ákos végzi. A siófoki Obszervatóriumban tudományos kutatásokat is végeznek, főként a viharjelzési módszerek fejlesztésére vonatkozóan. A kutatók elsősorban a frontális jellegű szélviharok helyi sajátosságaival foglalkoznak.

A meglehetősen nehézkes, rakétás-kosaras jelzőrendszer egyre kevésbé felelt meg a kor elvárásainak. Több éves kísérletezés után a rakétákat 1988-tól a távvezérelt fényjelzők váltották fel. A Hille Alfréd kezdeményezésére létrehozott balatoni viharjelzés napjainkban is nagy sikerrel működik, megfelelve a 21. század elvárásainak és ötvözve a technikai újdonságokat, újításokat, így is biztosítva a nyugodt balatoni nyaralás és mindennapok lehetőségét.

dr. Hille Alfréd

Hille Alfréd 1891. augusztus 14-én, Szegeden született. Az érettségit követően a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz-történelem szakos hallgatója lett. Később természettudományos érdeklődése felerősödött. Részt vett az első világháborúban, hét évet töltött szibériai hadifogságban. 1922-ben a polgári légi forgalomnál helyezkedett el, ahol az első munkája a polgári repülést szabályozó miniszterelnökségi rendelet előzetes meteorológiai szakvéleményének elkészítése volt. Megalakította Szegeden a Magyar Légügyi Hivatal időjárás-kutató állomását.

Szerette a repülőgépről végzett méréseket, aktív időszakában 1380 felszállást hajtott végre. Szervezte a meteorológusok képzését, térképeket rajzolt, időjárás jelentéseket írt, s organizátora volt a katonai és polgári repülésmeteorológiai hálózatnak is. Mindemellett oktatott még a szegedi egyetemen is. Repülésmeteorológia című szakkönyve az 1950-és években a magyar pilótaképzés alapműve lett. Hosszú, tartalmas életet élt, amelynek központi eleme volt a balatoni viharjelzés elindítása. 1981-ben hunyt el, tiszteletére a Magyar Honvédség katonameteorológusai minden évben, születésnapján ünnepséget tart.
A balatoni viharjelzés mellett a dunai viharjelzést is ő szervezte meg.

Kovács Emőke