Hírek
2017. Március 25. 05:03, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Szenzációs leletet találtak régészek Hódmezővásárhely közelében

Egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját találták meg a Móra Ferenc Múzeum régészei egy 2-3. századi szarmata kori településhez tartozó temetőben Hódmezővásárhely közelében.
Varga Sándor ásatásvezető régész pénteken a helyszínen elmondta, a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának régészeti feltárása során egy szarmata település három részletét találták meg. A legérdekesebb egy nagy termetű germán harcos sírja, amely ugyan tájolását és a temetési rítus alapján illeszkedik a szarmata temetőbe, de jóval mélyebben található annál.
Ebben a térségben ugyan éltek germánok, de jelenlegi ismereteink szerint csak később, a gepida királyság idején az 5. században. Arra későbbi kutatások deríthetnek fényt, miért temették el a germán férfit a szarmaták közé - tudatta a szakember.
Varga Sándor közölte, noha a sírt korabeli rablók megbolygatták - több értékes, különleges tárgy is előkerült: egy ezüstből készül érme, ezüst övcsat, szíjvég, illetve egy szíjelosztó karika. Ez utóbbi ötvösmunka ebből a korszakból egyedülálló a Kárpát-medencében, hasonló tárgyak csak jóval északabbról a mai Lengyelország, Németország, illetve a Baltikum területéről kerültek elő. A sír tudományos fontosságát növeli az eredeti helyzetben megmaradt, közel 40 centiméter hosszú vaslándzsa, és a harcos pajzsának vasból készült maradványa is.
A régész elmondta, elsősorban a harcossal együtt eltemetett tárgyak alapján következtetnek a férfi származására, de az embertani jellemzők is erre utalnak. A férfi csontozata rendkívül vaskos, és termete is kiemelkedik a szarmaták közül. Bár pontos becslés csak az alaposabb embertani vizsgálatok alapján adható, a férfi testmagassága elérhette a két métert - közölte az ásatásvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében