Hírek
2015. December 08. 07:40, kedd |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Szentév - Megnyitották a vatikáni biztonsági kapukat, sorban állnak a hívők

A szentév megnyitásának szertartására igyekvők már a Vatikán határánál álltak sorban kedd reggel.
A Szent Péter térre vezető római utcák végén felállított biztonsági kapukat a tervezettnél korábban, már fél hét előtt megnyitották. Az olasz rendőrség fémdetektoros ellenőrzés után egyenként engedi át a zarándokokat, majd a Szent Péter tér oszlopcsarnokában fémdetektorral ismét átvizsgálják őket.
Az Angyalvárhoz közelebb eső ellenőrzési ponton olaszok és külföldiek is várakoznak a bejutásra. Érkeztek idősebb hölgyek Észak-Olaszországból, spanyol fiatalok hátizsákkal. Egy nő argentin zászlóval a kezében, egy másik rózsafüzért morzsolva imádkozott. Róma környékéről és Nápolyból is érkeztek zarándokok, akik az éjszaka keltek útra.
A terrorveszéllyel és az emiatti félelmekkel kapcsolatos kérdésekre mindegyikük azt válaszolta, hogy nem fél. "Nem félünk! Örülünk! Ünnepnap a mai, mivel Ferenc pápával együtt lehetünk itt a szent kapu megnyitásán!" - mondta egyikük. Rómában nincsen téli időjárás, a sorokban senki sem fázik.
Ötven-százezres tömeget várnak a szentév megnyitására. A Ferenc pápa vezette szentmise fél tízkor kezdődik a Szent Péter téren.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek