Hírek
2013. Március 21. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: http://www.mmonline.hu
Százötvenmilliós fejlesztés a balatoni fürdőben

Új fürdőépülettel bővült a kapuit húsvétkor újra megnyitó Csisztafürdő, amely a mintegy 150 millió forintos, részben uniós támogatású fejlesztéssel közelebb került ahhoz, hogy a balatoni régió egyik termálturisztikai központjáv
A buzsáki önkormányzat tulajdonban lévő, Fonyódtól 5 kilométerre található, szezonálisan nyitva tartó fürdő az elmúlt években átlagosan évi 20 ezer vendéget fogadott, és nullszaldósan üzemelt – derül ki az MTI tudósításából. Vendégkörének jelentős része visszatérő, és több mint fele külföldről érkezik annak ellenére, hogy az 1960-as 1970-es években épült létesítményei meglehetősen "retro" körülményeket biztosítottak eddig. Az új fejlesztés révén megépített 500 négyzetméteres fürdőépületben egyebek közt egy 100 négyzetméteres új medence, szauna, masszázsszoba, és orvosi szoba is található.
A cél az, hogy a jövőben egész évben nyitva tarthasson a létesítmény, amelynek egyik feltétele volt a fedett fürdőrész megvalósulása. Az új beruházáshoz az unió 50 millió forinttal járult hozzá, a többit a fürdőt üzemeltető Kapos-Tipp Kft. biztosította, részben önerőből, részben hitel segítségével.
Az egész éves üzemelés másik fontos feltétele, hogy több évtizednyi várakozás után leburkolják azt az 5,2 kilométeres földutat, amely Csisztafürdőt Fonyódon keresztül közvetlenül összeköti a Balatonnal – olvasható az MTI beszámolójában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Helyi
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Május 08. 19:53, csütörtök | Életmód
Robert Prevost amerikai bíboros az új katolikus egyházfő
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.