Hírek
2019. Március 06. 07:34, szerda |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Szankciókra figyelmezteti Észak-Koreát az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában.
Bolton azt fejtegette, hogy a nemrégiben Hanoiban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó után Washington most azt figyeli, vajon Phenjan elkötelezte-e magát atomfegyverprogramja és az ezzel kapcsolatos tevékenységek feladása iránt.
Amennyiben Észak-Korea nem hajlandó erre, az ellene hozott gazdasági szankciók érvényben maradnak, sőt, "e büntetőintézkedéseket kibővítjük" - fogalmazott az amerikai diplomata. Hozzátette, hogy ezt illetően Donald Trump elnök rendkívül egyértelműen fogalmazott Hanoiban.
Az interjú azt követően hangzott el, hogy kedden délután a Yonhap dél-koreai hírügynökség dél-koreai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állította, hogy helyreállítási munkálatok folynak a tongcsang-ri rakétakilövő állomáson, amelynek pedig éppen a felszámolását ígérte meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Az észak-koreai kutatásokkal foglalkozó washingtoni Stimson Központ 38 North című hírportálja pedig - szintén kedden délután- arról adott hírt, hogy műholdas felvételek bizonyítják a szóban forgó rakétakilövő-hely korábbi helyreállítását. Erre - a 38 North szerint - még február 16. és március 2. között kerülhetett sor.
Kedden egyébként az amerikai szenátusban kétpárti törvényjavaslatot nyújtottak be, amely szankciókat javasol bármely bank ellen, amely az észak-koreai kormányzattal áll üzleti kapcsolatban. A törvényjavaslatot Otto Warmbierről nevezték el, arról az amerikai diákról, akit Észak-Koreában bebörtönöztek, mert a szállodában ellopott egy észak-koreai zászlót, majd munkatáborba küldték, és két évvel ezelőtt kómában szállították vissza az Egyesült Államokba, ahol egy hét múltán meghalt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek