Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2014. Június 16. 09:34, hétfő | Helyi
Forrás: sonline.hu

Somogyban két helyen segíthettek az anyákon a Véradók világnapján

Somogyban két helyen segíthettek az anyákon a Véradók világnapján

Nőtt a 18 évesen vért adók száma, derült ki a Véradók világnapján a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szombati eredményhirdetésén,

melyen az országos felsőoktatási véradóverseny győzteseit köszöntötték. Vagyis a program elérte célját, hiszen sikerült meglehetősen sok fiatalt megszólítania, melyre nagy szükség volt, ugyanis a hazai véradói átlagéletkor negyed század alatt hat évet öregedett.

A versenyre 38 hazai felsőoktatási intézmény nevezett, s az egyetemeken és főiskolákon szervezett véradásokon közel több mint 14 ezer véradó jelent meg szeptember óta, közülük 12 600-an nappali tagozatos hallgatóként, s mintegy 3300-an első alkalommal adtak vért. A viadal a nappalis hallgatói létszám alapján három kategóriában zajlott: az ezer fő alatti intézményeknél a nyíregyházi Szent Atanáz hittudományi főiskola győzött, az ezer és tízezer fő közötti hallgatói létszámú egyetemeknél – itt indult a Kaposvári Egyetem is – a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola végzett az első helyen, míg a 10 ezer feletti diáksággal bíró universitasoknál a Szegedi Tudományegyetem nyert.

A vöröskereszt a Véradók világnapjára – melyet tíz éve tartanak június 14-én, Karl Landsteiner, az ABO vércsoport-rendszer felfedezőjének születésnapján – emellett nagyszabású véradóakciót is szervezett az Adj vért annak, aki életet ad! jelmondattal: a szervezet a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos szövődmények általi elhalálozásokra hívta fel a figyelmet, ugyanis az ENSZ egészségügyi világszervezetének adatai szerint naponta mintegy 800 nő hal meg a terhességgel vagy a szüléssel kapcsolatos szövődményekben világszerte. Somogyban pénteken Kaposváron, vasárnap Siófokon segíthettek véradással az önkéntesek rajtuk és más rászorulókon.

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.

2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld

NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában