Hírek
2024. Augusztus 28. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Rétvári Bence: 13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
Rétvári Bence az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket, amire családtámogatási intézkedésként tekintenek.
Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt évről évre, nyolc év alatt 71 százalékkal drágultak a tankönyvcsomagok, vagyis egyre többet kellett fizetniük a családoknak.
Ebben a helyzetben döntöttek úgy 2010 után, hogy az állami tankönyvfejlesztési rendszerben mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket, amelyek egy-egy családnak 20-40 ezer forint kiadást jelentenének. A rászoruló családok részére 80 ezer ingyenes tanszercsomagot is kiosztanak - sorolta.
A papíralapú tananyagok mellett - folytatta - folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is: 200 új digitális tananyag tekinthető meg a Nemzeti Köznevelési Portálon, amelyről már 193 millió letöltés történt.
Továbbá az elmúlt években kiosztott 450 ezer laptop mellé 2025 végéig további százezer újabb laptop érkezik a magyar tanulókhoz - mondta az államtitkár.
Vitályos Eszter kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány döntése nyomán az érintett 1,1 millió család már a múlt héten, a tanévkezdés előtt megkapta a gyes, a gyed és családi pótlék szeptemberben esedékes összegét, illetve 1,2 millió diák jut ingyenes tankönyvhöz, ezzel az állam 15 milliárd forint terhet vesz le a magyar családok válláról.
A nagycsaládosok és a több gyermeket nevelők részére az önkormányzatokon keresztül biztosítják a kedvezményes vagy ingyenes gyermekétkeztetést. Továbbá szeptember 1-jétől valamennyi, a köznevelésben és a szakképzésben tanuló fiatal számára segítséget nyújtanak a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ-vizsga költségtérítésével - fűzte hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a kormány múlt heti ülésén áttekintették a pedagógusok béremelésének helyzetét. Megállapították, hogy az idén egy 32 százalékos átlagbéremelés nyomán 670-680 ezer forintot keresnek a tanárok. Ugyanakkor január 1-jével további, mintegy 21 százalékos emelés várható, ami után 820 ezer forintra nő majd a tanári átlagkereset.
Közlése szerint 2030-ig kívánja a béremeléseket folytatni a kormány, ami azt jelenti, hogy 2027-re akár az egymillió forintot is meg fogja haladni a tanárok átlagkeresete.
Fontosnak tartja a kormány, hogy ne csak anyagilag, hanem erkölcsileg is megbecsülje a pedagógusokat, mert a gyermekeink által az ő kezükben van a jövő - mondta Vitályos Eszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
