Hírek
2017. November 30. 19:47, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Rendszeresen megerőszakolta kislányát, gyereke is született az apjától
Tizennégy év fegyházra ítélte a saját kislányát rendszeresen megerőszakoló apát a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A 13 és fél éves kislánynak gyermeke született az apjától.
A Pest megyében élő szülőknek két közös gyermekük volt. Az 1995-ben született nagyobbik gyerek egy külön házrészben lakott, az anya pedig este járt dolgozni. Az apa ezt kihasználva a 2000-ben született kisebbik gyermekének 2014-től rendszeresen gyógyszert adott, ha ellenkezett, kényszerítette a tabletták bevételére, és amikor elaludt, vagy elájult, közösült magatehetetlen, védekezésre képtelen kislányával. Emiatt 2014 decemberében a 13 és fél éves sértettnek gyermeke született a saját apjától.
A kislány terhességét osztályfőnöke vette észre az iskolában akkor, amikor már nem lehetett azt megszakítani. Miután kiderült a terhesség, az apa arra vette rá a sértettet, hogy tegyen feljelentést egy ismeretlen ellen, később pedig módosítsa a vallomását úgy, hogy a szexuális kapcsolat közös beleegyezéssel jött létre. A kislány ezért tett a nyomozás kezdetén hamis tanúvallomást.
Az anya, a büntetőper másodrendű vádlottja, amikor értesült kislánya terhességéről, számon kérte élettársán, hogy lehet-e ő a születendő gyermek apja, ám ezt végül nem tisztázta.
A Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletével az apát hozzátartozója, nevelése, felügyelete és gondozása alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 14 év fegyházra, az anyát pedig kiskorú veszélyeztetése miatt három és fél év börtönre ítélte. Továbbá a bíróság megszüntette mindkét vádlott szülői felügyeleti jogát és meghosszabbította előzetes letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
