Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Július 12. 09:18, péntek | Helyi
Forrás: siofok.hu

Rendőrök mindenhol: földön, vízen, levegőben és a traffi mögött

Rendőrök mindenhol: földön, vízen, levegőben és a traffi mögött

Az erősítés megérkezett, a rendőrök a közterületeken vannak, érezhetően több a rendőr a Balaton partján, remélem, érzékelik ezt a nyaralók és a helybéliek is

– Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőrfőkapitány mondta ezt kedden Siófokon a déli parti bűnmegelőzési centrumok nyitó sajtótájékoztatóján. Olvasóink legutóbb Balatonszemes, Balatonőszöd térségéből jeleztek tízes nagyságrendet meghaladó betöréssorozatot.

– Ott vagyunk a területen, immár a földön, a vízen és a levegőben is, kerékpáros és lovas rendőrök is, más megyéből érkezett kollégák, valamint a Készenléti Rendőrség erői, önmagában azonban ez nem elegendő – folytatta a főkapitány. – Figyeljünk a strandokon a holminkra, figyeljünk egymásra, a szomszédra is, ha elmegy otthonról és nyitva hagyja az ablakot; egy szúnyogháló ugyanis nem véd meg a betörőktől! És ne hajítsuk el olvasatlanul a veszélyekre figyelmeztető szórólapokat, mert igen hasznos tudnivalók lehetnek rajta.

Piros Attila felidézett egy minapi Balaton-parti esetet, amikor a gépkocsitolvaj a strandon a törölköző alól emelte el a slusszkulcsot, már bent ült a gépkocsiban, amikor az utána futó sofőr észrevette a Készenléti Rendőrség kisbuszát a közelben, s így akadályozta meg autója ellopását. Ennyit (is) jelent, hogy dupla létszámú rendőri erők vigyáznak július elsejétől a Balaton-part biztonságára.

A somogyi főkapitányság vezetőjétől megkérdeztük azt is: tudható-e már, hogy hány traffipax kerül Somogyba abból a több százból, melyet sajtóhírek alapján hamarosan beszereznek a központi szervek? – Ezen a nyáron még biztosan minden marad a régiben, nem tudhatók még részletek – így Piros Attila. – De egyáltalán nem biztos, hogy ha történetesen háromszáz új traffipax lesz, akkor háromszázzal több is lesz a hazai utak mentén, mert másutt is és nálunk is nagyon sok berendezés leamortizálódott, cserére szorul.

Három bűnmegelőzési centrum a Balaton partján

Kilencvenhat rendészeti szakközépiskolás négy turnusban váltja egymást péntektől augusztus 21-ig három Balaton-parti bűnmegelőzési centrumban: Siófokon, Balatonföldváron és Balatonlellén. Ezt kedden sajtótájékoztatón jelentették be Siófokon, ahogyan azt is: a három önkormányzat, a megyei rendőr-főkapitányság, a megyei bűnmegelőzési és vagyonvédelmi alapítvány, valamint a kaposvári Eötvös szakközépiskola együttműködése és anyagi áldozatvállalása tette lehetővé a tizenharmadik déli parti bűnmegelőzési tábor nyitását.
– A fiatalok tevékenysége immár nemcsak bűnmegelőzés, hanem áldozatsegítés is – hangsúlyozta Pálné Gergely Mónika, a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője. – Mind a három városban a strandokra és a belvárosi területekre figyelnek elsősorban.


– Örülök, hogy nem csak profik dolgoznak a bűnmegelőzésben, a diákok számára ez szemléletformáló is, s akár rendőrutánpótlás is lehet belőlük – vélekedett Balázs Árpád siófoki polgármester. – Ez egy biztonságerősítő program is, hiszen ahol csak megjelennek az egyenpólójukban, ott máris tudják a strandolók, hogy figyelnek a biztonságukra.
A bűnmegelőzés össztársadalmi tevékenység, melyben a civil szférának is szerepe van – állapította meg Piros Attila megyei rendőrfőkapitány.

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton