Hírek
2020. Május 15. 06:12, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Rendben, biztonságban zajlottak a szakmai érettségik országszerte

Rendben, biztonságban zajlottak a szakmai érettségik országszerte. Összesen mintegy ötven szakmai érettségi tantárgyból adhattak számot a tudásukról csütörtökön a diákok.
Emellett elindult már a szakmai vizsgáztatás is, amely szintén az előzetes terveknek megfelelően halad - tájékoztatta Schanda Tamás az MTI-t.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a május 4-ével indult időszakban eddig gyakorlati vizsgákat tehettek a tanulók, az írásbelik pedig május 25-én kezdődnek. Szóbelik most a szakképzésben sem lesznek. Az államtitkár kifejtette: mind az egyes intézmények, mind a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal jól áll az ezekre való felkészüléssel. A tételek csomagolása megtörtént, most a futároknak készítik elő, hogy május 19-től át tudják venni azokat - mondta.
Hozzátette: természetesen a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközöket is biztosítják az oktatóknak és a diákoknak, és a szakképzési centrumok maguk is készítettek maszkokat a vizsgázóknak.
"A körülmények tehát biztonságosak, de amelyik tanuló inkább úgy döntött, hogy elhalasztja a vizsgát, minden negatív következmény nélkül megtehette" - jelentette ki.
Schanda Tamás arról is beszélt, hogy most különösen nagy szükség van a megfelelő szakmai tudással bíró fiatalokra. A magyar gazdaság az elmúlt egy évtizedben kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni. "A kormányzati intézkedéseknek és az emberek fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza, így most szigorú menetrend szerint, fokozatosan újra tudjuk indítani az életet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna" - közölte.
Az egészség és az élet védelme az első, de közben arra is folyamatosan figyelnünk kell, hogy a gazdaság vissza tudjon erősödni. Ehhez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú szakképzés. A rendszer átalakítása - amelynek keretében átlagosan 30 százalékkal nő az oktatók bére, és a tanulók is magas ösztöndíjakhoz juthatnak - tehát aktuálisabb, mint valaha - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ez az egyik kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében