Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2011. November 18. 07:12, péntek | Belföld
Forrás: Stop.hu

Pénteken délután kezdődik a "József Attilát szeretők feledhetetlen országos találkozója"

Pénteken délután kezdődik a

Versmaratonnal tiltakoznak pénteken 15 órától a Kossuth téri József Attila-szobor eltávolítása ellen: neves művészek, színészek, írók és egyszerű rajongók mondanak majd verseket éjjel-nappal a szobornál.

A Szeretem József Attilát elnevezésű Facebook-csoport rendezvénye szombaton egész nap folytatódik, és éjfél előtt fejeződik be.

Faragó Zsuzsa dramaturg, az esemény egyik szervezője az MTI-nek elmondta: a 32. születésnapja után háromnegyed évvel elhunyt József Attila emlékére 32 óra 40 percig tartó versmaraton civil kezdeményezésben valósul meg, amelyre a megrendezéshez szükséges pénzt is utólag próbálják majd különböző módokon, például adományokból összegyűjteni.

Mint mondta, az eseményre érkezőket forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel fogadják a hidegben. Mindenkit várnak, előzetes bejelentkezés nélkül bárki színpadra állhat, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon, eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon vagy akár meg is rajzoljon József Attilától. De az érdeklődőket csupán nézőként is szívesen látják a rendezvényen - tette hozzá a szervező.

Tájékoztatása szerint az eseményt Jordán Tamás és Sebő Ferenc indítja, majd Vörös István író mondja el megnyitó beszédét. A fellépők között lesz Fodor Tamás, Vallai Péter, Kézdy György, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Xantus Barbara, Galkó Balázs, Pápai Erika, Bodor Pál, Parti Nagy Lajos, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Babarczy Eszter, Bródy János, Borlai Tibor, Dés László, Vágó István, Ráday Mihály és Czeizel Endre, valamint a coMMMunity.hu szerkesztői, a Dramaturg Céh tagjai, a Maladype Társulat, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Vörösmarty gimnázium diákjai és a Versmondók Egyesületének tagjai is. A rendezvényt Kulka János zárja.

Az eseményt tiltakozásul szervezik azért, mert a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján József Attila szobrát is máshová kell áthelyezni.

A versmaratont szervező csoport - amely kizárólag e célból született és nem kötődik sem pártokhoz, sem szervezetekhez - a "József Attilát szeretők feledhetetlen országos találkozójává" kívánja tenni a rendezvényt.

A Kossuth tér rekonstrukciója - amelynek során Károlyi Mihály és Kossuth Lajos jelenlegi szobra is elkerülne a térről - tiltakozások sorát indította el. A Facebookon Szeretem József Attilát címmel aláírási akció indult, és élőláncot szerveztek a szobor köré. Felhívták a figyelmet egy korábban előkerült 1927-es fotóra is, amelyen József Attila a Kossuth Lajos téren, az Andrássy Gyula-szobor előtt áll.

Címkék: József Attila

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.