Hírek
2018. Szeptember 06. 16:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: police.hu
Ovisok és bölcsisek ruháit lopkodták a tolvajok

Egy óvodából és egy bölcsődéből lopott értékeket augusztus végén és szeptember elején egy kecskeméti nő és két férfi.
Szerdán reggel lopásról érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik helyi óvodában 7 óra 45 perc körül valaki eltulajdonította az egyik fiú sportcipőjét és egy másik gyermek tornazsákját, amiben egy trikó, egy rövidnadrág és egy pár tornacipő volt. A helyszínre kiérkező járőrök 8 óra 45 perckor a közelben elfogták a feltételezett elkövetőket, O. Csaba 32 éves és M. Mónika 25 éves helyi lakosokat. Őket lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A 25 éves nő megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy augusztus 30-án egy kecskeméti bölcsödéből egy kislány cipőjét és nadrágját lopta el. Ugyanezen a napon, ugyanebből a bölcsödéből egy másik gyermek hátizsákját is eltulajdonították. Abban egy napszemüveg, egy kulcstartó, két pár tornacipő és ruhaneműk voltak. Ez utóbbi lopás elkövetésével egy 22 éves helyi férfi gyanúsítható. D. Csabát lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szeptember 2-án gyanúsítottként kihallgatták. Ő jelenleg szabadlábon védekezik.
Az eltulajdonított értékek egy részét a nyomozók a gyanúsítottaktól lefoglalták és a tulajdonosoknak visszaadták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát