Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2014. Február 15. 11:32, szombat | Helyi
Forrás: sioport.hu

Öt centit emelkedett egy hét alatt a Balaton vízszintje

Öt centit emelkedett egy hét alatt a Balaton vízszintje

Öt centimétert emelkedett nem egészen egy hét alatt a Balaton vízszintje:

Szerdán 114 centiméteren állt az elmúlt napokban hullott csapadék következtében és ez négy centivel meghaladja a jelenleg érvényes felső szabályozási szintet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyitnák a siófoki Sió-zsilipet, úgy tudjuk, egyelőre ennek a lehetőségét még nem mérlegelik a szakemberek, bár az időjárás alakulása akár rövid időn belül is változtathat ezen.

Tartós csapadék esetén ugyanis a „bűvös” 120 centit is elérheti hamarosan a vízállás, ráadásul a következő napokban északi, északnyugati szél is várható, ami pedig szokás szerint az alacsonyan fekvő déli parti területeken okozhat veszélyhelyzetet, annyiban legalábbis, hogy mivel a csapadékvíz-elvezetők telítettek, víz alá kerülhetnek egyes, mélyebben fekvő partmenti részek.

A vízügyi szakemberek már a tél elején 120 centis márciusi vízállással számoltak; mindez azt is jelenti, hogy ezen a nyáron sem igen lehet probléma a Balaton vízmennyiségével. A magyar tengerért aggódók azonban felhívják rá a figyelmet: az időjárási szélsőségek fokozódásával számolni kell, a Balaton térsége az aszálytól leginkább sújtott hazai területek egyike, hosszú távon fontos lenne tehát minél több vizet tartalékolni a vízgyűjtőn.

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld

Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson

Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.