Hírek
2013. November 06. 09:50, szerda |
Helyi
Forrás: sonline.hu
Orbántól kérnek szavazati jogot, a polgármester szerint ez vicc

Választójogot, beleszólási, döntési és vétójogot kérnek az üdülőtulajdonosok – most éppen a balatonkeneseiek írtak ez irányú levelet az illetékeseknek, mások mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az elmúlt huszonhárom év során már több déli parti településen is felmerült hasonló, a kenesei Alsóréti Üdülő Egyesület most azt kezdeményezi: úgy változzanak a jogszabályok, hogy a nyaralóingatlanok tulajdonosai is beleszólhassanak az őket érintő közügyekbe.
Horváth József egyesületi elnök azt mondta a Veol.hu-nak: természetesen nem a helyi lakosság jogainak csorbítását akarják, csak érdekérvényesítési lehetőséget az üdülők létszáma és az általuk befizetett adók arányában, intézményesített keretek között. Javasolják, hogy a választójogi törvényben biztosítsák: a nyaralótulajdonosok levél útján voksolhassanak a települési polgármester- és képviselőválasztáson és emellett persze ezt az állandó lakhelyükön is tehessék meg. Azt szeretnék, hogy ahol a nyaralóingatlanok száma eléri az állandó lakosú ingatlanok számát, ott kapjanak beleszólási, döntési, vétójogot a nagy létszámot tömörítő civil szervezetek. Úgy vélik, a nyaralóingatlanoktól befolyó adók 30-40 százalékát vissza kellene forgatni az üdülőterületek fejlesztésére, az idegenforgalmi adónak pedig a teljes egészét arra a területre kellene költeni, ahonnan az befolyt.
A déli parton talán a balatonszemesiek voltak a leghangosabbak az üdülőtulajdonosok közül az elmúlt bő két évtized során. Számos alkalommal „csörtézett” egyesületük az éppen regnáló polgármesterrel, a képviselő-testülettel. Érdekes, hogy 2005-ben még a szemesi fürdőegyesület kezdeményezte: jelentkezzenek be a helyi nyaralóingatlanok tulajdonosai minél nagyobb számban ideiglenes lakosként a településre, hogy a 2006-os önkormányzati választáson szavazataikkal befolyásolni tudják, milyen összetételű képviselő-testület alakul. Hat év múlva, 2011-ben viszont már az egyesülethez közel álló internetes portálon egyenesen lesovinisztázták Takács József polgármestert, amiért az lényegében ugyanezt javasolta, mert az önkormányzati reform egy akkor élő verziója alapján veszélybe került a szemesi polgármesteri hivatal önállósága és úgy tűnt, néhány tucat új „szemesi lakosra” szükség lehet ennek elkerülése érdekében. De hogy a szemesi fürdőegyesület egy eredményes akciójáról is megemlékezzünk: 2007-től folyamatosan demonstráltak az ellen, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. lekerítette a vitorláskikötőt a közforgalom elől. Nos, 2009-re eltűntek a kerítések...
Takács József balatonszemesi polgármester azt mondja: mára lényegében „elültek a viharok”, azért is, mert az egyesület taglétszáma csekély, vagyis csak néhány családot képvisel, de semmiképpen sem az összes helybéli nyaralótulajdonost. A nyáron azért még próbálkoztak „akciózni”, aláírásokat gyűjtöttek a néhány napos rockfesztivál ellen, de csak minimális számú szignó jött össze. A településvezető emlékeztet rá: évek óta nem emeltek adót, más módon próbálnak bevételt elérni, például a rockfesztivál „letelepítésével”, mely tízmillió forintos nagyságrendű bevételt hozott az önkormányzatnak.
A szemesi polgármester egyébként határozottan tiltakozik az ellen, hogy az üdülőtulajdonosok extra jogosítványokat kapjanak. – Magyarországon tehát lennének olyan állampolgárok is, akik dupla szavazati joggal rendelkeznek? Ez vicc. Az is voksolhatna helyben, aki egy évben csak néhány hetet tölt itt? – így Takács. – Értem én, hogy lobbierőt éreznek maguk mögött a nyaralótulajdonosok, de idáig azért nem „fajulhat” az önkormányzatiság. Esetleg ne válasszuk ketté a települést fürdőtelepre és őslakosságra? Balatonszemes is, mint ahogyan az összes tóparti település egy és oszthatatlan. Egyébként is, bennünket, akik itt születtünk, sőt, az őseink is itt éltek, nem a hatalom, a pénz, a pozíció lehetősége vezérel...
Feltűnően gyakran hallatják a hangjukat a tóparti üdülőtulajdonosok a csendjük, a nyugalmuk érdekében. Siófokon, Balatonföldváron és Zamárdiban is „mega vitorláskikötő”, utóbbi városban a hangos fesztiválok ellen is felemelték szavukat. Végül egy jó példa a békés egymás mellett élésre: Balatonbogláron a Jankovich telep részönkormányzatot alakíthatott a képviselő-testület mellett, soraiban a hajdani kisgazdapárti miniszterrel, Tarján Lászlónéval.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.