Hírek
2024. December 22. 08:54, vasárnap |
Életmód
Forrás: MTI
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben szombaton

Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományos Országházi Gyermekkarácsonyi ünnepségen nyolcszáz, nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermeket látott vendégül Magyarországról és határon túli, magyarok által lakott településekről szombaton a Parlamentben.
Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, kísérőiket és tanáraikat, majd felidézte, hogy a Parlament csodálatos épülete felmenőink közös erőfeszítéséből, munkájából és pénzéből épülhetett fel.
"Az, hogy ma ti itt vagytok a Kárpát-medence különböző területeiről - Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből, az anyaországból -, valamint a Kárpát-medencén túli Csángóföldről, az is azt bizonyítja, hogy ez több mint kis-Magyarország Országgyűlésének az épülete, ez a nemzet háza. Hazajöttetek, Isten hozott benneteket!"
- fogalmazott a házelnök.
Kövér László arra kérte a jelenlévő gyerekeket, hogy imádkozzanak a kárpátaljai gyerekekért, akik nem lehetnek jelen a szombati ünnepségen, hogy a jövő évi Országházi Gyermekkarácsonyon már ők is ott lehessenek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke bemutatta a gyerek házelnököt és képviselőtársait, akik közül voltak, akik Csángóföldről, mások Székelyföldről, a Felvidékről, valamint az anyaországból érkeztek. Ezt követően Kövér László átadta az Országház kulcsát a gyerek házelnöknek.
A parlamenti főlépcsőn tartott műsorban fellépett a Bolyki Balázs és a B4 zenei formáció, valamint Gubik Petra, Oláh Gergő, Vastag Csaba és Vastag Tamás. Az előadás végén a fellépők a közönséggel együtt elénekelték a Kiskarácsony nagykarácsony című dalt. A műsorban Mikes Anna, Suti András, Tóth Katica és Baranya Dávid táncelőadását is láthatták a gyerekek.
A felsőházi teremben az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium növendékeinek zenés műsora, a Vadászteremben pedig a Kulturált Közlekedésért Alapítvány közlekedési játéka várja délutánig a gyerekeket, a Delegációs Teremben a Pénzmúzeum programján vehetnek részt, a Déli Társalgóban pedig ismert sportolókkal találkozhatnak.
A Déli dunai folyosón kézműves-foglalkozás, arcfestés, mézeskalács készítés, buborékfújás és lufihajtogatás lesz, a Gobelin teremben tánctanítással várják a gyerekeket, ezen kívül országházi sétával is készülnek a szervezők.
Az Országházi Gyermekkarácsony műsora a Parlament főlépcsőjén a csángóföldi gyerekek énekprodukciójával zárul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat
2025. Június 20. 07:29, péntek | Életmód
Palkovics László: már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag
Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.
2025. Június 20. 07:27, péntek | Életmód
Tűz- és robbanásbiztos Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki egy magyar cég
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást