Hírek
2012. Január 14. 14:33, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem nyugtatta meg a befektetőket Fellegi Tamás
Fellegi Tamás január 13-i sajtótájékoztatója nem különösebben nyugtatta meg a befektetőket.
Hiszen az látszik, hogy már az EU/IMF/EKB tárgyalások megkezdése előtt kell módosítanunk a jegybanktörvényt vagy a stabilitási törvényt.
Ráadásul a mostani helyzetben úgy tűnik, hogy csak a legszigorúbb felügyelettel járó SBA-program keretében kapnánk forrást, ami lényegében állandó betekintést engedélyezne a költségvetési folyamatokba. A január 16-val kezdődő héten az EU/EKB-val folytatódnak az egyeztetések, itt az Equilor elemzői nem számítanak könnyű menetekre. Az elemzők indokolatlannak tartják a jelenlegi eufóriát, hiszen érdemben nem közeledtek még az álláspontok és hiába számítanak a történet végén megegyezésre, az oda vezető út sejtésük szerint rögös lesz. Január 16-17 között Fellegi Simorral együtt utazik Mario Draghi EKB-elnökhöz, de találkoznak majd a német pénzügyminiszterrel, Wolfgang Schauble-lal is. Január 17-én az EB ül össze, ahol terítéken lesz a magyar jegybanktörvény. Január 18-án az IMF tekinti át a magyar helyzetet, itt még nem kerül sor az új hitelkérelem megvitatására. Január 20-án Fellegi találkozik Olli Rehn EU-s pénzügyi biztossal.
Közben egyetért a Nemzetközi Valutaalap Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozatával az Európai Bizottság - közölte Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője. Amadeu Altafaj Tardio megerősítette, hogy a két nemzetközi intézmény továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással a tervezett magyar hitelfelvétel témájában és más kérdésekben is. Korábban Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója közölte: az IMF csak készenléti hitel-megállapodást kötne Magyarországgal, és a tárgyalások megkezdéséhez a stabilitás iránti elkötelezett, konkrét lépéseket vár a kormánytól.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter feljelentést tesz, fidezses szóróanyagokat talált az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében
Továbbá 15-20 zsák ledarált iratot.
2026. Május 18. 11:00, hétfő | Belföld
A közöny és a gyűlölet elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozták az Élet menete szónokai
A közöny és a gyűlölet elleni küzdelem, valamint az emlékezés fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai vasárnap délután Budapesten.
2026. Május 18. 10:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de \"16 év kormányzás után sem értenek a dologhoz\"
2026. Május 17. 12:00, vasárnap | Belföld
Havasi Bertalan kicsinyesnek nevezte Magyar Pétert
Az utolsó fillérik kéri a végkielégítését, mivel az jár.
