Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Szeptember 03. 11:04, kedd | Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu

Megvan a Balaton királynője és királya - fotók

Megvan a Balaton királynője és királya - fotók

Jankovich Krisztina és Koltay Adrián – leginkább e két nevet és arcot figyeljük majd a következő években, feltűnnek-e és ha igen, milyen gyakran a hazai modellszakmában.

Szépség- és modellfelfedező verseny döntőjét tartották ugyanis vasárnap este a siófoki Panoráma hotelben, ahol a zsűri az említett két fiatalt sorolta az első helyre, ők kapták a Queen of Balaton, illetve a King of Balaton címet (a Balaton királynője és királya).

Komoly gondolkodású versenyzők nevezését fogadtuk el – tájékoztattak a főszervezők, Csapó Gábor és Vinkler Gábor. Internetes szavazás és szakmai zsűri juttatta az ország minden részéből nevezőket a középdöntőbe, melyet ugyancsak Siófokon tartottak, ahol 38 hölgyből és 22 fiúból válogatták ki a döntőbe kerülő 12-12 legjobbat.

A modelljelöltek (azon kevés megméretés egyike volt ez, ahol a hölgypublikumnak is akadt kiket mustrálni) a vasárnapi fináléban három alkalommal vonultak fel a zsűri és a főleg hozzátartozókból, barátokból álló közönség előtt.

Szépségversenyek kedvelt terepe Siófok: a Miss Alpok Adria nemzetközi megméretés Somogy megyei döntőjét is Siófokon rendezték. A zsűri azon a helybéli Béli Tímeának adta a koronát, egy éven át ő Somogy arca, valamint képviselheti megyénket a budapesti döntőn. Második a barcsi Petrinovics Petra, harmadik a siófoki Szávai Szofia lett.

Béli Tímeának egyébként nem ez volt az első sikere, többek között a siófoki pláza arcának választották tavaly; modellkedik, a Veszprémi Egyetemen pedig irodalmat és nemzetközi kapcsolatokat tanul, árulta el akkor hírportálunknak.

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.