Hírek
2013. Augusztus 21. 20:38, szerda |
Helyi
Forrás: mlsz.hu
Második lett a magyar válogatott Siófokon

Az Egyesült Arab Emirátusok elleni meccsel zárta a négycsapatos nemzetközi tornát a magyar strandlabdarúgó-válogatott Siófokon.
Borúsra, sőt, viharosra sikeredett a siófoki nemzetközi strandfocitorna harmadik napja, ezzel együtt a nap végén senkinek sem volt igazán rossz kedve. A csapatoknak azért nem, mert reális eredmények születtek, a szurkolóknak azért nem, mert mindkét meccs lélekmelengetően jó sportélmény volt, a szervezőknek pedig azért nem, mert a roppant kellemetlen idő ellenére megint megtelt a stadion, demonstrálva, hogy a strandlabdarúgás egyre markánsabb helyet foglal el a magyarországi sportok palettáján.
Az első meccsen a holland és a cseh válogatott játszott izgalmas és érdekes meccset. Az első pillanatokban látszott, hogy a csehek igazán motiváltak, és eredményesen tudnak futballozni. Két góllal vezettek, amikor a hollandok is nekiláttak a játéknak. Főképpen a védekezésük javult fel, és Ran kapus belőtte azt a gólt, ami a mezőnyjátékosoknak nem nagyon akart összejönni. Majd jött az egyenlítés is, és bizony végig nagyon „egálos” meccset játszott a két csapat. Még a hosszabbításban sem dőlt el semmi, így csak a 9-méteresek hozták meg végül a hollandok győzelmét.
Aztán jött a magyar válogatott mérkőzése a világelithez tartozó Egyesült Arab Emirátusok ellen. Jellemző a mérkőzés értékére, hogy Dunai Antal, az MLSZ tanácsadója mellett eljött szurkolni a magyaroknak Kóbor János, az Omega együttes legendás énekese, sőt, Dunai Antallal ők végezték el a kezdőrúgást: Kóbor emelését Dunai II lőtte kapásból, fél fordulattal a kapuba, szép magyar gól volt, kár, hogy nem ért.
Nem kellett viszont sokat várni olyan gólra, amely ért, Sebestyén Norbert a 2. percben jobbal a jobb felső sarokba lőtt, tombolt is a lelátó. A magyar válogatott fegyelmezetten, taktikusan játszott, Szacskó kapus ezen a meccsen is remekül védett, de a másik oldalon Jamal sem akart lemaradni, és valami elképesztő formában védett – végig a mérkőzésen. A kapusuk bravúrjaira építve aztán az arab csapat előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte. A magyar válogatott nem esett kétségbe, hanem látványos támadásokat vezetve, türelmesen támadott, de a kivételes teljesítményt nyújtó Jamal kapus mindent védett. A másik oldalon viszont remekeltek a támadók, így egyre csak nőtt az előny. A szurkolók rendkívül szimpatikusan segítették a magyar játékosokat, akik rendületlenül rohamozták az arabok kapuját, ám gólt nem tudtak lőni. Így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, ezzel együtt a tornát az Egyesült Arab Emirátusok válogatottja (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött).
Dunai Antal, az MLSZ tanácsadója is elégedetten figyelte az eseményeket, mint mondta: megható, hogy ilyen sokan eljöttek a mérkőzésre, amely után a csapatunknak egyáltalán nem kell szégyenkeznie.
Amit viszont még az arab játékosok is elkerekedett szemmel néztek, az egy fiatal magyar lány produkciója volt. Szász Kitti, freestyle világbajnokunk tartott bemutatót a szünetekben, és bizony ahhoz képest, hogy elmondása szerint életében először próbálkozott mezítláb és homokon, parádés dolgokkal szórakoztatta a rendkívül hálás közönséget.
A vendégválogatottak vezetői roppant elégedettek voltak a tornával, a rendezéssel, de minden ékes szónál többet mondott az, hogy már most kijelentették: bármikor szívesen visszatérnek Siófokra.
Hollandia-Csehország 3-3 (2-0, 0-1, 1-2), 9-méteresekkel 4-3
Vezette: Mészáros, Herbály, Ostrowski
HOLLANDIA: Ran (1) – Geldermalsen, Gessel (2), Van Dieren, Fong Tin Joen. Cs.: Van der Gaauw, Ax, Klijbroek.
CSEHORSZÁG: Zidliczky (1)– Kubice, Chalupa (1), Huráb (1), Tosovsky. Cs.: Vladyka, Lukic, Ríha, Turtenwald, Visek.
Egyesült Arab Emirátusok-Magyarország 5-1 (1-1, 4-0, 0-0)
Vezette: Ostrowski, Alexiev, Herbály, Mészáros
EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK: Jamal – Sabah, Ali Hassan (1), Ali Karim, Abdulah (3). Cs.: Daryaei, Beshr, Abdulhusain (1), Abdalah, Abbas, Kamal Ali, Mohamed Walid.
MAGYARORSZÁG: Szacskó – Weisz, Simonyi, Sebestyén (1)., Ughy. Cs.: Komáromi, Fekete V., Máté, Preininger, Berkes., Besenyei, Csoszánszki.
A torna végeredménye
1. Egyesült Arab Emirátusok 6 pont
2. Magyarország 6 pont
3. Hollandia 4 pont
4. Csehország 0 pont
A torna legjobb játékosa: Mathijs Van Gessel (Hollandia)
A torna legjobb kapusa: Szacskó László (Magyarország)
A gólkirály: Buti Abdulhusain (Egyesült Arab Emirátusok) 5 góllal
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.