Hírek
2017. Január 06. 07:37, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Ma van vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe
Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük
- közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus keresztségének és a kánai menyegzőnek az ünnepeként - írta az MKPK.
Később az ünnep elsődleges témája Keleten Jézus keresztsége, Nyugaton a háromkirályok látogatása lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is.
Hozzátették: vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és - a népi értelmezés szerint - a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G + M + B + 17 feliratot. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula Christus mansionem benedicat ("Krisztus áldja meg e házat") kezdőbetűi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 06:00, kedd | Életmód
Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
Nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára