Hírek
2013. Augusztus 26. 10:18, hétfő |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Luxus Siófokon: turisták elől elzárt sziget

Legutóbb az augusztus 20-i szoboravatón döbbenhetett rá az ünneplő közönség: micsoda luxus, hogy a hajózási társaság műszaki bázisa foglalja el a siófoki kikötői szigetet ahelyett, hogy a turizmus szolgálatában állna.
A Horthy Istvánra emlékező Ad astra szobor a szigetnek abba a csücskébe került, ahová a legjobb a rálátás a mólóról (nagyjából ott állt 1943-as felállítása után is, akkor ott a Magyar Atlétikai Club telephelye volt). Mégis csak más lenne azonban, ha bárki bármikor körbejárhatná.
Éppen a hajózási sziget szabaddá tétele kapcsán robbant ki a nagy balatoni vita a minap Füred és Siófok között. Ahogyan megírtuk, a Balatoni Hajózási Zrt. kiköltözne onnan, megvásárolná a korábban a halászati társaság által használt, ma a siófoki önkormányzat cégének, a Balaton-parti Kft.-nek a tulajdonában lévő telephelyet műszaki bázis céljára. Megírtuk, hogy az ügylet a hajózási társaság közgyűlésének jóváhagyása nélkül köttetett meg a város és a zrt. között, ezért Bóka István balatonfüredi polgármester Halmos Gábor, a hajózási társaság nemrég kinevezett vezérigazgatójának leváltását javasolta. Amikor azonban emiatt (is) összeült volna a közgyűlés, arra végül (előre egyeztetve persze) egyetlen tulajdonosi képviselő, azaz polgármester sem ment el...
Szerelőcsarnokok, gépmatuzsálemek, iroda- és barakképületek, sólyatér a hajók javítására – ez ma a sziget, parányi zöld sarkában áll augusztus 20-a óta az Ad astra. Terv több is született már a terület felszabadítására, 2010-ben például az epiteszforum.hu is közölte Lakatos Vera ezzel kapcsolatos diplomamunkáját. Az ifjú tervező a zsilip köré-fölé képzelte el a hajójavító bázist. „Siófok kiemelkedő, turisták által leginkább látogatottabb részén helyezkedik el, a Sió-csatorna torkolatában kialakított, vízzel körülvett mesterséges szigeten és közvetlen környezetében. A sziget jelenleg közforgalom elől elzárt, területén helyezkedik el a Balatoni Hajózási Zrt. teljes műszaki bázisa. A területen található a Balaton két legfontosabb ipari műtárgya, a vízleeresztő zsilip és a hajóáteresztő zsilip – áll a tanulmányban. – A műszaki bázisnak innen menni kell, bár a döntés megosztja a közvéleményt. Megérthető, hiszen e terület bekapcsolható a város vérkeringésébe, kiváló építészeti ötletek során hasznosítható, turistacsalogató, kulturális és szórakoztató központtá válhat szállodákkal és változatos szórakoztató helyekkel (kaszinó, étterem, ahogy azt tervezik).”
„Jelenleg a terület illetve a Sió-csatorna kettészeli a várost, és ezáltal a partot is Arany- és Ezüstpartra osztja, megszakítva a több kilométer hosszú parti sétányt – taglalja Lakatos Vera. – A sziget jelenleg a Balaton teljes hajóflottájának a műszaki állapotáért felelős. A Balatoni Hajózási Zrt.-nek több tucatnyi hajója van. A hajókat folyamatosan karbantartani, javítani szükséges, hogy a személy- és teherforgalom folyamatos és biztonságos, de ugyanakkor gazdaságos legyen. A tervemben az itt található hajóáteresztő zsilipet mint szárazdokkot használtam fel és mellé helyeztem el a kiszolgáló és műszaki funkciókat egy épületbe integrálva. A műszaki bázis egy épületbe tömörülve tartalmazza a zsilipelés lehetőségét, de ugyanakkor a nem hajózott zsilipet felhasználja a karbantartási munkálatokra. A javításra váró hajó a zsilipkamrába beúszik, majd a víz kieresztésével könnyedén hozzáférhető akár a fenéklemez is. A galériaszint sokszorosa a műhelynek, ennek az az oka, hogy a ritkaságszámba menő zsilipelést nagy számú közönség tudja követni.”
Eredeti ötlet, még ha aligha valósul is meg. Ami tény: a város a hajózási zrt. jelenlegi telephelyét turistákkal szeretné benépesíteni. Huszonkét évvel ezelőtt üdülési területnek nyilvánította és ehhez ragaszkodik is az önkormányzat, tudtuk meg Balázs Árpád siófoki polgármestertől. – Nem szeretnénk még egyszer olyan jelenetnek részese lenni, mint amikor egy alkalommal a Balatoni szezonnyitón az éppen homokfúvással foglalkozó dolgozók beterítették az ünneplő közönséget, kulcsátadásos minisztertől polgármesterig.
Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója úgy kalkulál: jóval kisebb alapterületen, jóval gyorsabban, gazdaságosabban üzemelhetnek a hajdani halászati telepen. A felszabaduló területen pedig akár a vitorláskikötő bővítése is szóba jöhet.
Balázs Árpád arról is tájékoztatott: az 1947-ben épült zsilip korszerűtlen, a hajózásit és a vízleeresztő zsilipet is megszüntetik, s jó néhány méterrel a város felé közelítve építenek egy nagyot, megnövelve a kikötő vízfelületét. Siófok középtávú fejlesztési terve is önálló projektként tartalmazza a sziget fejlesztését, amelyre a következő uniós fejlesztési időszakban, 2014-2020 között várhatóan támogatást is igénybe lehet venni. Ennek lenne része lehet az új Sió-zsilip építése is. A műszaki telepet, a sólyateret, ahol a hajók javítását végzik, ki kell telepíteni onnan, azért is, mert a szigeten hosszú távon semmilyen ipari létesítmény nem tartható fenn. Egyrészt közúton nem közelíthető meg, másrészt a Balatonra vonatkozó környezetvédelmi szabályoknak sem felel meg, harmadrészt ugye a sziget területét a város az üdülőterületek közé sorolta be. A vízügyi kormányzat egyébként a zsilip felújítását kiemelten támogatott projektként terjesztette elő a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton