Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2018. Május 07. 05:00, hétfő | Külföld
Forrás: mti

Kutató: Európa most kezdte erősíteni a saját identitását

Kutató: Európa most kezdte erősíteni a saját identitását

Európa most kezdte erősíteni a saját identitását, hogy fel tudjon valamit mutatni az iszlám identitással szemben - mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója az M1 csatornán vasárnap.

A kutató azzal kapcsolatban, hogy kötelező lesz a kereszt kifüggesztése június 1-jétől Bajorország valamennyi állami hivatalában, elmondta: a döntés előzménye volt, hogy a közintézményekből eltávolították a keresztet iszlám kérésre. Az iszlámnak vannak követelései, az iszlám hitűek világképét sérti, ha a kereszténység bármilyen módon kifejezésre kerül, ez az alapműveikből ered, és identitást erősít az iszlám közösségeken belül - mondta.

Kiemelte: alapvető értékrendbeli különbség van a két vallás és társadalom között. A keresztény-zsidó társadalmak a szólás-, vélemény-, vallásszabadságon alapszanak, azon, hogy minden ember egyenlő, és így születtek az alkotmányok. Az iszlám világkép szerint nem egyenlő egy muszlim egy nem muszlimmal, és erre irányul minden politikai szintű követelésük. Az iszlám nemcsak vallás, hanem komplex civilizáció, az élet minden területére kiható jogi, hadászati, politikai rendszer - húzta alá.

A kutató azzal kapcsolatban, hogy több százezer muszlim gyermeknek kellene biztosítani a hitoktatást Németországban, azt mondta: a 2016-os adatok szerint Németországban jelenleg ötmillió muszlim él, az érintett hét-nyolcszázezer gyerek főképp török bevándorlók gyermeke. Ehhez hozzáadódik a mintegy egymillió muszlim, aki a jelenlegi migrációs válsággal került az országba. Az iszlám családba születő gyerek nem dönthet a vallásáról, automatikusan muszlim lesz, a képzésük az iszlám hitre kiskoruktól kezdve folyamatos. Kizártnak nevezte azt, hogy nem muszlim tanítsa az iszlámra a muszlim gyerekeket, ahogy azt is, hogy a kereszténységről tanítsák őket, mert az hitehagyáshoz vezethetne.

Címkék: európa, identitás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld

Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek