Hírek
2019. Október 09. 07:09, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Közel 5 millió utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren a harmadik negyedévben
A harmadik negyedévben 4,7 millió induló és érkező utazó használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljait - közölte az üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Az év legforgalmasabb hónapjaiban, júliusban és augusztusban 1,6 millió feletti volt a havi forgalom, és szeptemberben is 1,5 millió fölötti volt az utasszám. 2018 hasonló időszakához képest 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedév forgalma, ami a korábbi évekhez képest kisebb bővülés.
Nagyobb arányban nőtt a Schengenen kívüli forgalom, ez a szegmens 8 százalék fölötti bővülést ért el, míg a schengeni irányba induló vagy onnan érkező utasok száma 6,1 százalékkal emelkedett.
A havi fel- és leszállások száma a harmadik negyedévben 11 570 körül volt, ez ugyancsak nőtt, de még mindig alatta marad a 2006-os, vagyis 13 évvel ezelőtti 12 ezres csúcsnak, az év ugyanezen időszakában.
A városok listáját továbbra is London vezeti, a brit főváros és Budapest között repül minden tizedik utas. A következő Frankfurt, majd Párizs és Brüsszel, az ötödik Tel Aviv.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója az adatokat a közlés szerint úgy értékelte, hogy a forgalomnövekedés továbbra is stabil és meghaladja az európai átlagot, de már nem olyan robbanásszerűen gyors, mint az elmúlt 4-5 évben. Ezt a növekedést képes kezelni a repülőtér, és eközben nagy hangsúlyt fektetnek a szolgáltatás minőségének emelésére és az utasélmény javítására - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
