Hírek
2015. December 15. 12:44, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Kilincsel előre? Igen ez volt a cél!

Domonkos László és Horváth István az Amatőr kategória abszolút ötödik helyén teljesítette a 19. Mikulás Rallye-t.
A Rallye2 P14 csoport idei bajnokai nem a másodperceket hajszolták a tétnélküli murvaversenyen, hanem igyekeztek a lehető legtöbbet keresztbe autózva teljesíteni a Veszprém környéki viadalt. Úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal a látványé volt a főszerep!
A Laroco MSC párosa Veszprémben nem a bajnokautót, az EVO VI-os Lancert állította csatasorba, hanem egy két szériával frissebb EVO VIII-as Mitsubishit. Ahogy a pilóta fogalmazott nem szerette volna leírni a kis ékszerdobozt, míg a másik autó épp egy nagyfelújítás előtt állt, így inkább azt tették ki a Lőterek viszontagságainak.
Domonkos László:
A miénk egy nagyon népes kategória, de szigorúan tartottuk magunkat ahhoz, hogy ha már az aktív hajtásos EVO VIII-as Lancerrel indultunk a Mikulás Rallye-n, akkor első a kézifék, meg az, hogy minél többször beforduljunk úgy, ahogy nekem és talán a szurkolóknak is tetszik. Szerintem ennek a jutaspusztai körgyorson maradéktalanul meg is feleltünk, szinte minden kanyarba keresztbe csúszva érkeztünk meg! A harmadik szakaszon volt egy kisebb kalandunk, a vizesárok után beterített minket a sár, és a következő 5-6 kilométeren nem láttunk túl sok mindent. Emiatt egy-két olyan dolgon is átmentünk, amit nem terveztük. A második körre egy picit állítottunk az autón, de akkor sem az eredményeket figyeltük, az volt a cél, hogy mi jól érezzük magunkat és ez sikerült is! Nagyon tetszett a Mikulás Rallye, kiválóak voltak a pályák, jó volt az idő, szóval egy szuper verseny volt!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.