Hírek
2018. Január 24. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Kihirdették a Super 12 - Magyar Bor Nagydíj idei győzteseit

A Magyar Borszakírók Köre Super 12 meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíjat Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül
- jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.
Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója elmondta: a válogatásba olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2017-ben kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban versenyképesek.
A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták a voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt év szőlőterméséből készültek - tette hozzá.
Kovács Pál elmondta: az idei versenyben 12 borvidék 16 pincészetének borai versenyeztek a nagydíjért. A decemberi vakteszten a borszakírók két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt a legmagasabb összesített pontszámot kapott fehér- és vörösbor nyerte.
Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese hozzátette, hogy a Super 12 - Magyar Bor Nagydíj díjátadó gálaünnepségét szombaton délután tartják a múzeum dísztermében. A borgála belépőjével az érdeklődők megtekinthetik a múzeumban a reformáció 500. évfordulójára rendezett, A hit megtartó ereje című, február végéig nyitva tartó kiállítást is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében