A horgászlobbi hangja hallhatott el az „égig”, vagyis ezúttal nem a halnevelő tógazdaságokban látta meg valaki az üzletet – ezt egy, a balatoni halászberkeket jól ismerő szakember mondta lapunknak annak kapcsán, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter leállította a halászatot a tavon és a halgazdálkodás eddigi rendszerének átalakítását helyezte kilátásba. A lapunknak nyilatkozó hozzáértő persze azt is leszögezte: nem feltétlenül a hetente-havonta néhány pontyot fogó horgászok erős érdekérvényesítő képességére kell gondolni, másféle körök állhatnak a háttérben...

A horgász-ellenőrzésben láthatta meg valaki az üzletet – találgat tovább Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa, feltéve a kérdést: mivel sem a tóparti önkormányzatok nem kezdeményeztek változást, sem a horgászegyesületek, „vajon kivel találkozhatott a miniszter, ki mutathatott neki fényképeket döglött halakról?”.

Halászberkekben abszurdnak tartják a fonyódi polgármester érvelését; Hidvégi József lapunknak is elmondta, hogy tudomása szerint elektromos módszerrel kábította a halakat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Azt pedig, hogy szelektív halászatra szükség van, elsősorban a busáéra, éppen Hidvégi kérdésére erősítette meg a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) múlt heti siófoki ülésén G. Tóth László, a tihanyi limnológiai intézet igazgatója.

– A Balatonon nem fog menni, hogy csak horgászok legyenek – vélekedik Gőgös Zoltán parlamenti képviselő. – Angolnából ugyan egyre kevesebb van, de busából még mindig akad két-háromezer tonna. S ráadásul a busa puha testű hal, aki látott már sirályokat busatetemmel „közlekedni”, az el tudja képzelni, hogy mit okozhat a balatoni turizmusnak, ha gyérítés híján a busák elkezdenek pusztulni... S bár újra lesz tilalmi időszak még a keszegfélékre is, de hiába ívnak le a halak, ha a busa eleszi a táplálékot az új egyedek elől. Vagyis inkább növelni kellene valamilyen hatékonyabb módszerrel a busahalászat intenzitását.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Tisza-tavat fenntartó közösséget említette mintaként.
– A Tisza-tó nem a Balaton – reagált az MSZP-s politikus. – Azt mindig is a horgászok kezelték, a Balatonon azonban soha nem volt ilyen. Sokba kerül a halpótlás, noha a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az elmúlt években egy fillér állami támogatást se kapott. Nagy a vízfelület, a horgászjegyekből befolyó bevételből sok pénzt fordítottak horgászellenőrzésre, talán valaki éppen ezt nézte ki magának. Mert valószínűleg ez esetben is a pénz motiválta a döntést, mi más. Akárcsak a földügyekben. Igaza van Ángyán Józsefnek, ma már nem a miniszterek irányítanak, hanem a mögöttük álló lobbicsoportok diktálják, hogy mi történjen. A halászat így függhet össze a földbérlet-pályázattal, utóbbiak kapcsán éppen a napokban állapította meg az ügyészség: politikusok „szóltak le” a döntéshozóknak, csakhogy az ügyészég szerint önmagában egy telefon még nem törvénysértő...

A busa nem ette ki az algát, ám elszaporodott

A nem őshonos halfajok szaporodásának, táplálkozásának vizsgálata lehet a 2014 és 2020 közötti Balaton-kutatási program egyik kiemelt területe – hallottuk a múlt heti BFT-ülésen G. Tóth Lászlótól, a tudományos akadémia tihanyi limnológiai intézetének igazgatójától. A kutatások alapján tizenhét olyan halfaj él ma a tóban, amelyik nem eredeti balatoni; általában ezek a halastavak leeresztésekor szöknek a Balatonba. G. Tóth László arra is emlékeztetett: a hetvenes évektől meg kellett küzdenie a szakembereknek az algásodással és ez erre adott egyik – ma már tudható, hogy helytelen – válasz volt a busák betelepítése. – A busa eszi majd ki szűrőként az algát a Balatonból, ezt feltételezték – így a tihanyi igazgató. – A helyes válasz azonban az volt, hogy a tó foszforterhelését kell csökkenteni. Ez meg is történt víztisztítótelepekkel, körcsatornával, a Kis-Balatonnal mint természetes szűrővel.

1766-ban a Koronatanács elfogadta a Balaton lecsapolásának mérnöki tervét – szerencsére azonban ez nem valósult meg. Jóval később, 1926-ban jött létre a limnológiai intézet, 1927-ben pedig már 925 kutató foglalkozott a Balatonnal. G. Tóth László felidézte: három emberi beavatkozásról nem szabad elfeledkezni. A Balaton elöntötte az 1863-ra megépült déli vasúti pályát, erre volt a válasz a siófoki Sió-zsilip, mint vízszintszabályozó. 1928-ban uszályt vontattak Siófokra, mellyel inváziós puhatestűek sora került a tóba, mint például a vándorkagyló. Az ötvenes években pedig 120 kilométernyi partkövezés alakította jelentősen a Balatont.