Hírek
2011. Október 26. 14:17, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Kauciót fizettetnének a munkavállalókkal?

Munkavállalói biztosítékról, vagyis a dolgozó által fizetendő egyfajta kaucióról köthetnének megállapodást a cégek és alkalmazottaik a jövőben – áll az új munka törvénykönyv kormány által elfogadott tervezetében.
A Világgazdaság birtokába került dokumentumban az áll, hogy a munkaköre ellátása során kollégájától, vagy harmadik személytől pénzt, vagy más értéket (például utalványt) átvevő, vagy átadó dolgozótól kérhetné a cég legfeljebb az egyhavi alapbérnek megfelelő összeget. A pénz kártérítésül szolgálna a foglalkoztatónak, munkaviszony megszűnésekor azonban azt a dolgozónak kamatokkal együtt meg kell fizetnie.
A lap információi szerint nem a munkáltatók, hanem a kormányoldal által felvetett ötlet döntően a kereskedelmi és a vendéglátásban tevékenykedő, pénzzel dolgozó alkalmazottakat érintené. A jogszabálytervezet a korábbi információkkal ellentétben nem csak a munkaviszony létesítésének feltételeként tenné lehetővé ilyen megállapodás megkötését, azt a már régóta alkalmazásban álló dolgozókkal is megköthetnék a munkáltatók. Bár a szöveg kölcsönös megegyezésen alapuló írásos megállapodásról ír, a pont indoklásában már a dolgozó (szerződés alapján történő) kötelezéséről írnak.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében