Hírek
2011. December 29. 06:55, csütörtök |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Hazát és nevet is cserélt a klasszis

A 2014-es szocsi téli játékokon már orosz színekben versenyezhet An Hjun Szo háromszoros olimpiai bajnok dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázó, mivel megkapta az állampolgárságot.
A kérelmet Dmitrij Medvegyev elnök írta alá. A 26 éves An Hjun Szo a 2006-os torinói téli olimpián három számban győzött, egyben pedig bronzérmet szerzett a férfiaknál. 2002 és 2007 között 18 alkalommal lett világbajnok. 2009-ben térdsérülés miatt kihagyta a vb-t, később pedig nem tudta kiharcolni a vancouveri olimpián való részvétel jogát.
A július óta Oroszországban készülő gyorskorcsolyázó állampolgárság-váltásával arra reagált, hogy szerinte hazájában, a Koreai Köztársaságban nem megfelelően támogatták, s ezért is maradt le a 2010-es játékokról. Az országváltás miatt a nemzetközi szövetség szabálya szerint két évig nem vehet részt nemzetközi viadalokon, azután viszont – így Szocsiban is – már képviselheti új hazája színeit. „Nagyon boldog vagyok, hogy minden ilyen zökkenőmentesen lezajlott. Régóta vártam erre a pillanatra” – lelkendezett An, akinek a keresztneve ezentúl Viktor lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.