Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2014. Július 10. 10:54, csütörtök | Helyi
Forrás: sonline.hu

Hat új ovis: a szülők is a bezárásra szavaztak

Hat új ovis: a szülők is a bezárásra szavaztak

Mindössze hat új apróságot írattak be a siófoki Napraforgó óvodába és ez gyakorlatilag az óvoda hosszabb távú jövőjét is eldöntötte.

Nagy port vert fel fél éve a siófoki képviselő-testület döntése: bezárja a Napraforgót, mert gazdaságtalan a működtetése. Csaknem hatvan aláírással tiltakoztak az érintett szülők emiatt, mire a testület úgy határozott: azt mindenképpen megvárják, míg az akkori kiscsoportosok iskolába nem mennek.

A tavaszi beiratkozási időben aztán újsághirdetésekben ajánlotta nyílt napját a Napraforgó, a jelek szerint kevés eredménnyel. A 2014-15-ös nevelési évre 181 leendő kisóvodást írattak be a siófoki intézményekbe, a bezárásra ítélt oviba a legkevesebbet, hatot. A képviselő-testület meg is hozta a döntést: szeptembertől csoportokat von össze, vagyis a jelenlegi három helyett két csoporttal, összesen negyvenöt gyermekkel működik a Napraforgó. Lapunk kérdésére a városháza azt válaszolta: az intézmény sorsával kapcsolatban újdonság nincs, továbbra is a képviselő-testület februári határozata érvényes, miszerint az óvoda addig működik, amíg azok a gyermekek is elérik az iskolás kort, akiket a 2013/2014-es nevelési évre vettek fel.

– Az önkormányzat felelőssége a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás – nyilatkozta az ügyben korábban lapunknak Pavlek Tünde siófoki jegyző. – Hosszú távon az nem tartható, hogy a város egyes óvodákban a magas létszám miatt bővítéseket hajtson végre, ezzel párhuzamosan pedig fenntartson néhány gyermek számára egy nyolcvan férőhelyes intézményt. A napraforgós beiratkozások száma már az elmúlt években is nagyon alacsony volt, még mielőtt az óvoda bezárása szóba került volna. A népszerűség csökkenése a körülményeknek tudható be az elmúlt évek tapasztalatai szerint.

Siófoki óvodák létszáma
név gyermekek összesen, 2014/15 új beiratkozók
Napsugár 147 40
Nyolcszínvirág 118 29
Pitypang 103 24
Pöttyös 98 20
Nyitnikék 90 19
Katicabogár 84 13
Micimackó 80 21
Pillangó 60 9
Napraforgó 45 6

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi

Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen

A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.

2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld

A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén

A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből

2025. Július 06. 15:00, vasárnap | Külföld

Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra

A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.

2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld

Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme

A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.