Hírek
2011. November 03. 07:13, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Hajóbaleset: egy 19. századi törvény alapján fizetnék a kártérítést

Januárban várható döntés a kártérítésről a philadelphiai kacsahajó balesetének ügyében – mondta Rónai Péter ügyvéd, a hajóbalesetben meghalt két magyar fiatal szüleinek jogi képviselője szerdán az MTI-nek.
Az ügyvéd elmondta: az ügyben érintett két cég – a hajók tulajdonosai – egy régi, 1850-ben született törvényre hivatkozva kétmillió dollárt tart jogosnak kártérítésként kifizetni az áldozatoknak, a pénzt pedig 33-felé osztanák. Mint kifejtette, a régi törvény szerint a hajóbaleseteknél a felelős tulajdonos a hajók összértékét tartozik kártérítésként kifizetni, ez a mostani esetben kétmillió dollár. A balesetet elszenvedett emberek és azok rokonai most azért küzdenek, hogy a törvényt ne vegyék figyelembe, és ennél jóval több pénzt fizessenek a cégek – tette hozzá Rónai Péter.
A philadelphiai bíróság kedden jogerősen egy év és egy nap börtönbüntetésre ítélte a tolóhajó kapitányát, akinek az irányítása alatt egy uszály tavaly nyáron nekiütközött egy kirándulóhajónak Philadelphiában, a Delaware folyón. A baleset következtében két magyar fiatal vízbe fulladt. A vád és a védelem egyetértett abban, hogy hihetetlen események láncolata vezetett a tragikus kimenetelű ütközéshez. A tárgyalást vezető bíró ugyanakkor leszögezte: ha Matthew Devlin kapitány egyetlen dolgot is másként csinál, akkor elkerülhető lett volna az ütközés.
Rónai Péter szerint az ügyben szigorú ítélet született, hiszen – mint mondta – egy régebbi, hasonló ügyben csak 7 hónapra ítélték a vétkes kapitányt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szeretnék elérni: ne csak a kapitány, hanem a cégek felelősségét is állapítsák meg.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek