Városlista
2024. július 15, hétfő - Henrik

Hírek

2023. November 20. 16:58, hétfő | Sport
Forrás: MTI

Folytassa Mister! - bemutatták a Marco Rossiról szóló könyvet

Folytassa Mister! - bemutatták a Marco Rossiról szóló könyvet

Egy nappal azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott veretlenül, csoportelsőként zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, bemutatták a Marco Rossi szövetségi kapitányról szóló új könyvet.

A Ch. Gáll András által jegyzett mű - amely az Inda Press könyvkiadó és az Index gondozásában került a könyvesboltokba - a 2018-ban megjelent könyv folytatása, a Marco Rossi - Folytassa, Mister! címet viseli, és az azóta eltelt időszak legfontosabb történéseivel bővült ki.

A sajtóbemutatón a szerző mellett jelen volt az 59 esztendős tréner is, aki több érdekes történetet elevenített fel, többek között azt, hogy 2012-ben kis híján felhagyott "mesterségével" és könyvelőnek állt, azonban éppen abban a budapesti étteremben fordult a sorsa - és került nem sokkal később a Budapest Honvédhoz -, ahol a hétfői eseményt tartották.

A beszélgetés során Marco Rossi elmondta, Magyarországon teljesen más edző lett belőle, de ez valahol természetes is, hiszen mint minden más mesterségben, itt is folyamatosan fejlődni, tanulni kell. Hozzátette, ő nem tartozik az innovatív edzők közé, sokkal inkább, mint egy "szabó" az adott játékosanyagból próbálja meg kihozni a lehető legtöbbet, de emellett természetesen az "újítók" taktikai újdonságait is folyamatosan felhasználja a munkája során.

Marco Rossi elárulta, hogy edzői pályafutása legjobb mérkőzésének az angolok ellen idegenben 4-0-s sikerrel zárult találkozót tartja, míg a legemlékezetesebb pillanatnak a múlt csütörtöki, bulgáriai 2-2-es végeredmény kialakulását nevezte.

"Bulgáriában az a stressz, amit az utolsó húsz percben éreztem, az olyan volt, hogy a gyengébb idegzetűeknek nem is igazán ajánlom. Viszont az egyenlítő gólnál olyan felszabadító érzés kerített hatalmába, amilyet korábban még sohasem tapasztaltam" - mondta Marco Rossi a szófiai találkozóról, melyen a magyarok a 97. percben egy öngóllal egyenlítettek és harcoltak ki egyúttal az Európa-bajnoki részvételt. A tréner megjegyezte, ezek mellett legalább ugyanilyen büszke a tavaly szeptember óta tartó veretlenségi sorozatra is.

A kapitány elárulta, az elmúlt időszakban gyakorlatilag minden fontosabb bajnokságból kapott ajánlatot, az egyetlen kivétel szülőhazája, Olaszország, ahol véleménye szerint kissé tiszteletlenül úgy állnak a külföldön dolgozó olasz szakemberekhez, hogy "biztos nem voltak elég jók ahhoz, hogy itt dolgozzanak".

"Nagyon elégedett és boldog vagyok, amiért Magyarországon dolgozhatok, és remélem, olyan sikereink lesznek a jövőben is, mint most" - fogalmazott a szövetségi kapitány, akit szerint a most befejeződött selejtezősorozat tanulsága, hogy jobban kell "olvasniuk a játékot mérkőzések közben".

"A körülmények függvényében meg kell tanulnunk, hogy bármikor tudjuk gyorsítani vagy lassítani a játékot, de ez egy következő lépés. A miénknek olyan csapatnak kell lennie, amely képes a ritmus fölött játszani, ehhez viszont nagyon komoly erőnlét és erős személyiség szükséges. Vannak olyan játékosok a válogatottban, akik már rendelkeznek ezekkel a képességekkel, de vannak, akiknek még fejlődniük kell." - hangsúlyozta.

A már magyar állampolgársággal is rendelkező tréner újságírói kérdésre, hogy a válogatott képes lehet-e megismételni a görögök 2004-es, hihetetlen Európa-bajnoki győzelmét, higgadtan, visszafogottan válaszolt: "Az eufória pillanataiban hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a dolgokat, két lábbal kell a földön állnunk. Viszont úgy gondolom, hogy ha az Európa-bajnokságon mindenki ott tud lenni, és jó formában lesz, akkor mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt."

Szóba került a Montenegró ellen duplázó Szoboszlai Dominik szerepe is - az újságírók már világklasszisként emlegették a Liverpool középpályását -, akivel kapcsolatban Marco Rossi elmondta, a válogatottban ő az, aki képes a teljesítményével elbillenteni az egyensúlyt, olyan játékos, akit még akkor is érdemes a pályán hagyni, ha éppen önmagához képest gyengébben futballozik, hiszen ilyenkor is eldöntheti az összecsapást. Külön kiemelte Szoboszlaival kapcsolatban, hogy senkihez sem hasonlítható fejlődési vágy dolgozik benne, ez pedig kizárólag az ő érdeme.

Címkék: Rossi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport

Spanyolország negyedszer Európa-bajnok

A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.

2024. Július 12. 07:55, péntek | Sport

Csúnyán megalázta a román másodosztályú csapat a paksiakat

A kupagyőztes Paksi FC 4-0-ra kikapott hazai pályán a román Corvinul Hunedoara csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

2024. Július 11. 20:57, csütörtök | Sport

Mecsekről a Fehérvár ralira

Villáminterjú a Fehérvár rali előtt Kronome Ákossal.

2024. Július 11. 07:55, csütörtök | Sport

A Veszprém HC meghívást kapott férfi kézilabda klubvilágbajnokságra

A Veszprém HC szabadkártyával részt vehet a férfi kézilabda klubvilágbajnokságon.