Hírek
2014. Február 21. 10:20, péntek |
Helyi
Forrás: sonline.hu
Európa felé tartunk, de kell még néhány próbafúrás

Siófokon abban bíznak, hogy az idén tavasszal nemcsak próbafúrás lesz a kórháznál, hanem végre az építkezés is folytatódhat.
Európa felé tartunk – reagált Inczeffy István, a siófoki kórház főigazgatója arra a hírre, hogy a marcali kórházban sürgősségi osztályt alakítanak ki és helikopter-leszállópályát is terveznek. Ez nem jelenti azt – tudtuk meg a siófoki főigazgatótól –, hogy a Balaton fővárosában ne létesülhetne hasonló, helikopter-leszállós ellátó. Mint ismert, több mint egy éve áll a több milliárd forintos siófoki fejlesztés: egyebek között új sürgősségi osztály építése szakadt félbe akkor, amikor statikai vizsgálatok elvégzése vált szükségessé az új épületnél.
– A siófoki és marcali fejlesztések azt is jelentik, hogy az M7-es autópálya közelében egészen a fővárostól a határig a nyugati országokhoz hasonló sürgősségi ellátórendszer alakulhat ki – vélekedett Inczeffy István. – A marcali építkezés tehát örvendetes, a mi elképzeléseinket nem befolyásolja, ahhoz inkább jól illeszkedik.
Már csak az a kérdés, mikor folytatódhat az uniós támogatású siófoki beruházás. Továbbra sem zárult le a közbeszerzési eljárás a próbafúrások elvégzésére, de Siófokon abban bíznak, hogy a tavasszal nemcsak ez történik meg, hanem az építkezés is folytatódhat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.