A balatoni vendéglátás emblematikus alakja, a siófoki labdarúgók elkötelezett támogatója Miskolcon töltötte a fiatalságát. Aktívan atletizált és focizott. Egy porcműtét után romlottak az eredményei, majd az egyik nyáron Balatonföldvárra került, szezonmunkára. Ekkor kezdődött egész életre szóló kapcsolata a vendéglátással.

Több mint harminc évvel ezelőtt került Siófokra. A labdarúgócsapattal eleinte csak annyi kapcsolata volt, mint egy átlagos szurkolónak: minden mérkőzésen ott volt. Aztán egymást követték a sporttalálkozások, amelyeknek köszönhetően csaknem valamennyi játékossal jó kapcsolatba került, később az edzőkkel, játékvezetőkkel úgyszintén.

A Balaton fővárosának egykori leghíresebb, legkedveltebb éttermét, a Matróz Csárdát is ő üzemeltette. A nyolcvanas évek óta nem csak a szájával, de a pénztárcájával is segítette a csapatot. A szó régi, klasszikus értelmében mecénás, aki nagyon sok futballistának segítette, egyengette a pályafutását, és a visszavonulás utáni életkezdetét is a vendéglátásban, az idegenforgalomban a Balaton mellett. Az 1984-es MNK-győzelem után elnevezték a csapat tizenkettedik játékosának.

Dani bácsi áprilisban töltötte be a 69.életévét, de betegségét méltón viselve minden hazai mérkőzésünkön kint volt, drukkolt, még sokszor az idegenbeli találkozókra is elkísérte a csapatot.

A híres Dániel Vendéglőben nyaranta fellépett Gerendás Péter, a klub a honlapján az ő dalszövegével búcsúzik:

Vannak idők, mikor menni kell,
Mikor feltűnik a ház falán a jel.
Nem volt már egészen fiatal,
És úgy érezte, majdnem belehal.
Mikor a sínek mellett állt egy hajnalon,
Azon a százéves pályaudvaron.

Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
Ez a föld már nem az én otthonom.
Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
De a szívemet örökre itt hagyom,
De a szívemet örökre itt hagyom.