Hírek
2013. Június 06. 08:49, csütörtök |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Bulituristák nyara: már közterületen is lehet alkoholizálni
Semmi sem tiltja immár a közterületi alkoholfogyasztást, sokan ezt olvassák ki az új szabályozásokból, törvényekből.
Ez bizony eléggé riasztóan hangzik a balatoni idegenforgalmi szezon kezdetén, hiszen több településen, leginkább talán Siófokon évek óta problémát jelent a fiatalok csoportjainak közterületi alkoholizálása, randalírozása. Nem mintha eddig bárki is hatékonyan tudott volna fellépni e jelenség ellen, de ha már jogszabályi lehetőség sem lesz rá...
Sajtóhírek szerint a tavaly életbe lépett új szabálysértési törvényből „kifelejtették” azt a részt, amely alapján a rendőrség eljárhatna azokkal szemben, akik italozásra, mulatozásra használják az utcákat, parkokat. Rendzavarásnak, csendháborításnak (hovatovább garázdaságnak) minősülő esetekben persze továbbra is felléphet a rendőrség... Az alapproblémát az okozza, hogy míg korábban a helyi önkormányzatok rendeletben szabályozhatták a közterületi alkoholfogyasztást, immár nem tehetik meg.
Ott, ahol a legtöbb „buliturista” fordul meg, Siófokon ennek tudatában hogyan készülnek a szezonra? – kérdeztük a városházától. Kolumbán Tünde sajtóreferens azt válaszolta: – Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben valóban megsemmisítette a tiltott közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendeleteket. A szabálysértési törvénynek azonban van az utcai alkoholfogyasztásra vonatkozó része. Mivel a rendőrség a nyárra jelentős erősítést ígért a Balaton-partra, ez egyfelől garanciát jelenthet a nyáréjszaka rendjének fenntartására. A rendőrséget az új Városőrség is erősíti Siófokon, a nyár folyamán közös akciókat is tervez a két szervezet. Ami helyi rendeletben szabályozható, és Siófokon szabályozva is van, az az üdülőövezetben lévő kereskedelmi egységekben történő alkoholárusítás. A Városőrség ellenőrizni is fogja, hogy a boltok betartják-e a helyi szabályozást. A kamerás megfigyelő rendszerek is segíthetnek; a Fő tér kamerarendszere kiépült.
Az emlegetett siófoki rendelet egyébként azt tartalmazza: a 7-es főúttól északra lévő, alkoholtartalmú italokat árusító üzletek a vendéglátóhelyek kivételével 22 és 6 óra között nem tarthatnak nyitva, kivéve, ha az alkoholtartalmú italok árusítását 22 óra és 6 óra között beszüntetik. Ezen italok árusításának éjszakai szüneteltetéséről kötelesek a vásárlókat írásban, jól látható helyen tájékoztatni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.
