Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2013. Október 05. 09:25, szombat | Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu

Bíróság előtt a Siófok–Szabadi orvosi ügyeletvita

Bíróság előtt a Siófok–Szabadi orvosi ügyeletvita

Bíróságtól várja Siófok, hogy határidőt szabjon Balatonszabadinak, ameddig el kell döntenie, hogy miképpen kívánja megoldani a jövőben az orvosi ügyeleti ellátást.

Júniusban írtuk meg, hogy „Siófok nem kíván olyan településsel közös feladatellátási szerződést kötni, amely más településcsoporttal közösen kívánja egyéb közszolgáltatási feladatait biztosítani.” A megszűnt siófoki kistérség települései közül egyedül Balatonszabadi tagja a jelenleg 64 önkormányzatot számláló nyugat-balatoni hulladékgazdálkodási társulásnak (a többi Siófok-környéki település ugyan jóval kisebb tagsággal, de egy másikat alkot), így az idézett képviselő-testületi döntés csak rá vonatkozik az orvosi ügyelettel kapcsolatosan. Vagyis: a siófoki központú ügyeletnek csak akkor lehet része Balatonszabadi a továbbiakban is, ha kilép a nyugat-balatoni hulladékos társulásból.

A Siófoki Népegészségügyi Intézet a nyár folyamán az ügyelet módosított működésiengedély-kiadási eljárását felfüggesztette azzal, hogy ezáltal Balatonszabadi lakosságának háziorvosi ügyeleti ellátása nem lenne biztosítva. Végzésük ellen a siófoki gondozási központ, illetve a város önkormányzata fellebbezést nyújtott be.

Még júliusban nyilatkozta azt Balázs Árpád siófoki polgármester: – Az ügyelet változatlanul működik és a balatonszabadiak is igénybe vehetik, Balatonszabadi háziorvosa is részt vesz benne; nem kerülhet veszélybe háromezer szabadi lakos ellátása. Balatonszabadi képviselő-testületéé a felelősség, nekik kell eldönteni, milyen megoldást választanak; várjuk a válaszukat.

A város fellebbezését – kaptuk a tájékoztatást a siófoki önkormányzattól – idő közben elutasította a hatóság, helyben hagyva az első fokú döntést, arra hivatkozva: Balatonszabadinak időt kell hagyni hogy eldöntsék, hogyan szervezik meg az ellátást. Siófok ekkor kérte, hogy a közigazgatási eljárási törvény szabályainak megfelelően a kormányhivatal jelöljön meg határidőt, ám nem kapott rá választ. A város a határozat ellen bírósághoz fordult, azért, hogy az állapítson meg méltányos határidőt, ameddig Szabadinak döntést kell hoznia az ügyeletről, mely addig természetesen a korábbi formában működik. A városházától lapunkhoz érkezett válasz azt is tartalmazza: „A törvény lehetőséget ad arra, hogy külső céggel biztosítsák az orvosi ügyeletet, balatonszabadi székhellyel; vagyis az ellátatlanság veszélye minden ellenkező állítással szemben nem áll fenn.”

– Rajta vagyunk az ügyön, megtettünk mindent, amit az ÁNTSZ javasolt – állította érdeklődésünkre Molnár Árpád balatonszabadi polgármester. – A megkeresett ügyeleti központok közül Enying a megyehatár miatt sem jöhet szóba, a tabi főorvos pedig joggal írta válaszul, hogy nem is érti, hogyan tartozhatna Balatonszabadi a Tab-térségi ügyelethez; az autó az orvossal egy szabadi hívásra hagyja ott a térséget és úgy jöjjön el a falunkba, hogy elhalad a siófoki orvosi ügyelet előtt? Nonszensz. Balatonföldvár még nem válaszolt, de az az irány sem igen járható, már csak azért sem: minden bizonnyal a mostani hozzájárulási összeg többszörösét kellene fizetnünk, amire nincs fedezet a település költségvetésében. Úgy vélem, az idén már minden változatlan marad. Lehet persze határidőt szabni, de azzal még nem oldódik meg háromezer ember ügyeleti ellátása.

Nem zárják ki a juti ovisokat

Balatonszabadi senkit nem zár ki – utalt Molnár Árpád augusztusi, „Ki kit zár ki?” című cikkünkre utalva, melyben arról írtunk: a község kizárja óvodájából a szomszédos, de közös önkormányzati hivatalt Siófokkal működtető Siójut apróságait. – Megállapodtunk Siójuttal, olyan szövegű egyezséget elfogadva, amit ők fogalmazhattak – így a szabadi polgármester. – Minden korábbi tartozásuktól eltekintettünk és fogadjuk óvodánkban a siójuti gyerekeket épp úgy, mint például az ádándiakat, sőt, se étkezésre, se másra nem kérünk pénzt utánuk.

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.