Hírek
2013. Április 17. 10:34, szerda |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Balaton: megfontolt vízeresztést kér a turisztikai szakma
Fél éve még amiatt tört ki a pánik, hogy elfogy lassan a víz a Balatonból, míg mostanra a 110 centis felső szabályozási szintet is átlépte.
Gyakrabban és kevesebbet – ez legyen az új módi a vízeresztés során, ez a balatoni idegenforgalom érdeke. Erről beszélt keddi sajtótájékoztatóján Hoffmann Henrik és Fekete Tamás, a balatoni regionális turisztikai szövetség (TDM) elnöke és alelnöke. A siófoki Sió-zsilip nem szabadon bejárható parti sétányterület, ez abból is kiderült, hogy csak némi telefonálgatás után sikerült engedélyeztetni, hogy a két turisztikai szakember és a sajtó képviselői a zsiliphez mehessenek. E közben egyébként a Balaton átlagos vízszintje kedden 118 centiméteren állt, szombat óta egyetlen centit növekedett.
– Ez a természet ajándéka – fogalmazott Hoffmann Henrik, arra utalva: fél éve még amiatt tört ki a pánik, hogy elfogy lassan a víz a Balatonból, míg mostanra a 110 centis felső szabályozási szintet is átlépte. Mindketten azt hangsúlyozták: nem vízügyi szakemberek, csupán figyelemfelhívás céljából szólalnak meg, egyben párbeszédet kezdeményezve a turisztika és a vízügy között.
– A természet megtette a magáét annak érdekében, hogy kifogástalan idegenforgalmi szezon köszönthessen a Balatonra – mondta a siófoki Sió-zsilip előterében Hoffmann Henrik régiós TDM-elnök. – A tóparti települések is újabb fejlesztésekbe vágtak, számos programmal készülnek. Azt szeretnénk, ha a tó vízszint-szabályozásában új gyakorlatot vezetnének be a szakemberek, vagyis amennyiben meg kell nyitni a zsilipet, akkor nem a máskor szokásos 90 centiméterig engednék le a vizet, hanem 110 centi közelében tartanák. Azaz gyakoribb nyitásra-zárásra kerülne sor és egyszerre kevesebb vizet folyatnának le ilyenkor a Sió-csatornán. Ne fordulhasson elő, ami az elmúlt években többször megtörtént, hogy túlzottan alacsony vízszinttel vágjunk neki a nyári szezonnak.
Hoffmann emlékeztetett rá: tavaly 83 centiméter volt a Balaton vízállása a szezon kezdetén, tehát ha az idén 110 centiméter közelében sikerül tartani, akkor egy esetlegesen száraz nyár esetében sem csökken 80 alá a nyár végére. – Azért is fontos a körültekintő vízeresztés, mert hónapokkal előre nem tudható, milyen időjárás lesz, mennyi csapadék hullik.

Fekete Tamás TDM-alelnök szerint nemzetgazdasági érdek is, amit szorgalmaznak, tehát nem csak a Balaton-régiónak fontos, hiszen jelentős bevételi forrás a balatoni idegenforgalom az ország számára. Hoffmann Henrik megjegyezte: a vízszint a speciális turisztikai szakágak élvezeti értékét is meghatározza, hiszen nemcsak a hajózásnak okozott gondot a tavalyi alacsony vízszint, hanem a vitorláskikötők használhatóságát is komolyan veszélyeztette. – Most viszont minden feltétel adott, hogy egy gyönyörű, telt tóval, kiváló vízminősséggel fussunk neki a szezonnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.