Hírek
2018. Március 31. 15:00, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Az amerikai vízumot kérőknél a közösségi médiában fellelhető adatokat is megnézhetik

Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd- erről küldött tervezetet pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.
A tervezet, amely tükrözi Donald Trump elnök korábbi állásfoglalását, azt javasolja, hogy az amerikai hatóságok csaknem valamennyi, az Egyesült Államokba belépni szándékozóról gyűjtsenek adatokat a közösségi médiából is.
A külügyminisztérium tervei szerint az Egyesült Államokba bevándorló vagy nem-bevándorló vízumot kérők nagy részének a vízumkérő lapon öt évre visszamenőleg fel kell majd tüntetnie bármely közösségi médiában létrehozott fiókjának adatait. Az információkat a vízumkérő személy azonosítására és ellenőrzésére használják majd fel.
A tervezetet a Fehér Ház költségvetési hivatalának (OMB) kell jóváhagynia.
Tavaly májusban a külügyminisztérium már utasította az amerikai konzulátusokat világszerte arra, hogy amennyiben nemzetbiztonsági okokból szükségesnek látják, egy-egy vízumkérőről szerezzenek be információkat a közösségi média platformjairól is. Az információ gyűjtése azonban nem volt előfeltétele a vízum kiadásának, ezt a konzulátusok belátására bízták. A külügyminisztérium állásfoglalása szerint a szigorúbb ellenőrzés elsősorban azokra vonatkozik majd, akiknek esetében "indokoltan felmerül a részletesebb átvilágítás" terrorizmussal vagy más, az amerikai nemzetbiztonságot érintő kapcsolataik miatt, és ezért esetleg nem kaphatnak vízumot.
A Fehér Ház hivatalának hatvan napon belül kell döntenie a külügyi javaslat elfogadásáról vagy elvetéséről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek