Hírek
2018. Április 08. 20:58, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Addig nem indul meg az eredményközlés, amíg valamennyi szavazókör be nem zárt

Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora
- mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.
Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről. Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben "jó a helyzet", bár itt napközben hosszú sorok voltak.
Ugyanakkor - mint mondta - a XI. kerületben "tragikus" a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.
Jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket.
A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen. A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak. Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere - mondta Pálffy Ilona.
Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.
Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI "élesíti" a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem "nulláról" indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.