Hírek
2013. Július 25. 08:17, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A Skyfall lett minden idők legnagyobb kasszasikere az Egyesült Királyságban

A Sam Mendes rendezte Skyfall című James Bond-epizód lett 103 millió fontos (35,4 milliárd forintos) jegybevételével minden idők legnagyobb kasszasikere az Egyesült Királyságban.
A 007-es brit titkos ügynökről szóló akciófilmre, amelyben Daniel Craig alakította a főszerepet, világszerte 651 millió fontért (224 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők - ismertette a The Daily Mail szerdán.
A korábbi brit csúcsot az Avatar tartotta 94 millió fontos bevétellel, a harmadik helyen pedig jelenleg a Titanic áll 80,1 millió fonttal.
A napilap a Brit Filmintézet (BFI) idei statisztikai évkönyvéből idézve azt is kiemelte, hogy tavaly a nézők több mint egyharmada (36 százaléka) 45 éven felüli volt, miközben a 15 és 24 év közötti fiatal nézők aránya a 2011-es 31 százalékról 2012-ben 25 százalékra esett vissza.
A kommentár szerint az idősebb közönség számának növekedése annak köszönhető, hogy több film készült számukra. Nagy sikere volt például a Keleti nyugalom - Marigold Hotel című vígjátéknak, amely 87,5 millió fontos bevételt hozott és a Lazacfogás Jemenben című drámának is, amely 22,5 millió fonttal zárta forgalmazását Nagy-Britanniában.
A mozilátogatók száma is rekord magasságokba szárnyalt: 2012-ben 172,5 millióan mentek moziba a szigetországban, ami az elmúlt negyven évben a harmadik legnagyobb nézőszám, a brit mozik jegybevételei pedig elérték az 1,1 milliárd fontot, ami ugyancsak rekordnak számít.
A legtöbb brit nézőt vonzó filmek között szerepelt tavaly A sötét lovag: Felemelkedés 56,3 millió fontos bevétellel, A hobbit: Váratlan utazás 52,2 millió fonttal és a Bosszúállók című képregényfilm 51,9 millió fonttal.
"Három igazán brit szuperhős - Bond, Boyle és Bean - lengette meg a brit zászlót az olimpiai nyitóceremónián, a mi kedves brit kémünk pedig 2012-ben a világ mozijait meghódító invázió élére állt" - fogalmazott Amanda Nevill, a BFI vezetője.
A Daily Mail azt is megemlítette a statisztikára hivatkozva, hogy tavaly 647 filmet mutattak be Nagy-Britanniában, 89-cel többet, mint egy évvel korábban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében