Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2014. Február 28. 19:18, péntek | Helyi
Forrás: somogytv.hu

A rosszat kapják el, a jókat védjék meg

A rosszat kapják el, a jókat védjék meg

Több rendőr lesz a somogyi településeken. Március elsejétől ugyanis 27 új körzeti megbízott lép szolgálatba Marcali, Fonyód és Siófok térségében. A cél, hogy javuljon a közbiztonság

– mondta Piros Attila megyei rendőrfőkapitány az állománygyűlésen.

Piros Attila, Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője:
- Fontosnak érzik, kiemelt fontosságúnak a rendet, a biztonságot, melynek záloga a rendőrség együttműködve az állami az önkormányzati és az állampolgárok szervezetével.

A leendő körzeti megbízottakat legfontosabb feladataira hívta fel a figyelmet Piros Attila, megyei rendőrfőkapitány. A pénteki állománygyűlésen elhangzott: 27 fiatal rendőr lép szolgálatba, próbaidejüket Marcali, Fonyód és Siófok térségében kezdik meg. A cél, hogy a megye mind a 246 településén javuljon a közbiztonság és az emberek védelme.

Gregász Péter, főtörzsőrmester, Balatonkeresztúr:
- Tudunk nekik segíteni, jobban tudjuk velük tartani a kapcsolatot és a bűnügyi osztálynak is segítve bűnügyeket, szabálysértéseket felderítünk, feldolgozzuk. Az elkövetőket pedig próbáljuk elfogni. A tanfolyam ebben sokat segített, megtanultuk a kihallgatási technikákat.

Tavaly 10%-al csökkent a bűncselekmények száma a megyében a korábbi évhez - emelte ki Piros Attila, rendőrfőkapitány. Ahhoz, hogy tovább javuljanak a mutatók, van még mit tenniük a rendőröknek - ezt már Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke mondta.

Gelencsér Attila, elnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
- A rosszat kapják el, a jókat védjék meg. Látszólag egyszerű, banális, közhelyes elvárás mégis nem mindig sikerül. Van egy olyan benyomás az emberekben és azt hiszem, a rendőrség ennél jobban teljesít, de még nem biztos, hogy ezzel sikerül leszámolni, hogy nem mindig a rosszat kapják el és van, amikor a büntetés és nem a megvédés marad.

A most kinevezett rendőrök minden nap találkoznak az emberekkel, így rajtuk keresztül ítélik meg a rendőrséget - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Fontos, hogy mindenkit segítsenek, akinek szüksége van rá. Továbbá a városvezető arra kérte a városi kapitányt, hogy még több posztos rendőr legyen a megyeszékhely utcáin. Az erről szóló tervet március végéig dolgozzák ki a szakemberek.

(Híradó)

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld

Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson

Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.