Hírek
2013. Szeptember 23. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MNO
3 év múlva már nem kellünk a Teslák vezetéséhez

Mi is tátott szájjal olvastuk a Tesla igazgatójának szavait – Elon Musk úr az amerikai Financial Times gazdasági lapnak azt nyilatkozta a napokban, hogy a Tesla legfontosabb céljai között szerepel, hogy elsőként dobják piacra az önjáró autót.
A tervek szerint 2016-ig egy Tesla a megtett kilométerek akár 90 százalékát is képes lehet önállóan átvezetni. A cégvezető elmondta, hogy saját rendszer fejlesztésébe kezdtek, így nem kívánnak külsős beszállítóktól vásárolni az önjáró rendszerek tekintetében. A siker érdekében óriási összegeket fektetnek be az amerikaiak, a tesztek pedig állítólag már akár a többi márkánál, úgy a Teslánál is gőzerővel folynak.
Egyelőre az Egyesült Államokra alapoz a gyártó, de később természetesen már további kontinenseken is találkozhatunk a sofőri parancsok nélkül is közlekedni képes intelligens elektromos autókkal. A fenti kijelentés főleg annak tükrében meglepő, hogy az ilyen téren igen komoly fejlettségi szintet képviselő Mercedes nemrégiben mutatta be önjáró prototípusát (alábbi videó).
Ám a németek azt is hozzátették, hogy szériában várhatóan csak 2020-2025 között találkozhatunk a technológiával, és az ilyen téren szintúgy pionír szerepet betöltő Nissan és Volvo is hasonlóan nyilatkozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát