Városlista
2024. április 15, hétfő - Tas, Anasztázia

Hírek

2024. Február 21. 13:33, szerda | Kék hírek
Forrás: Police.hu

21 önkormányzati hivatal páncélszekrényét törték fel

21 önkormányzati hivatal páncélszekrényét törték fel

Tolvajok 21 önkormányzati hivatal páncélszekrényét törték fel, illetve kísérelték meg feltörni, mellyel közel 8 millió forintos kárt okoztak.

Végül január 4-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szervezett akció keretében fogták el a három tettest.

A betöréssorozat tavaly április 2-án kezdődött, akkor a magyarkeresztúri önkormányzat épületébe törtek be. Rövidesen azonban az ország több megyéjében is követtek el hasonló bűncselekményeket. A tolvajok minden esetben az önkormányzatok páncélszekrényeit vették célba.

- Miután több ilyen eset is történt, a megyénkben elkövetett bűncselekményeket saját hatáskörbe vontuk, illetőleg egyesítettük, mi kezdtük felderíteni az ügyet – mondja Szakács Szabolcs alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozó alosztályának vezetője, valamint Kovács Éva százados főnyomozó, az ügy előadója. – Az elkövetők az éjszaka leple alatt hatoltak be a hivatalokba, majd hol flexszel, hol lángvágóval, illetve egyéb eszközök segítségével törték fel a páncélszekrényeket. Volt, ahol csak 7 ezer forintot, de akadt olyan is, ahol 1 millió forint felett zsákmányoltak. A tolvajok nem minden esetben jártak sikerrel: előfordult, hogy megzavarták őket, így a helyszínről távoztak; máskor a riasztó, mozgásérzékelő miatt maradt kísérleti szakban a bűncselekmény elkövetése, azonban olyanra is akadt példa, hogy nem volt megfelelő szerszámuk, és nem tudták kinyitni a páncélszekrényt, vagy üresen találták.

A tolvajok január 4-én a Sorkifaludi Önkormányzati Hivatalba törtek be, azonban hazafelé menet a TEK egysége, valamint a Vas vármegyei nyomozók összehangolt akció keretében elfogták őket.

Z. Józsefet (56), Á. Sándort (56) és B. Ferencet (54) többrendbeli, nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

Címkék: rendőrségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

2024. Április 08. 11:31, hétfő | Kék hírek

Három hónap alatt 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a Pest vármegyei rendőrség

Az év első három hónapjában 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a rendőrség Pest vármegyében.

2024. Április 05. 09:35, péntek | Kék hírek

Elfogtak egy portugáliai gyilkosság miatt keresett pakisztáni férfit Budapesten

Elfogtak Budapesten egy 19 éves pakisztáni férfit, akit emberölés miatt kerestek a portugál hatóságok - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.