Hírek
2013. Március 20. 15:57, szerda |
Helyi
Forrás: VJM.hu
Kifutott a Balaton

Csütörtökön 11 órakor indul az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton Siófokról, melynek mezőnye a Balatont megkerülve, vasárnap 11 óra tájban érkezik vissza Siófokra.
A Budapest Sportiroda (BSI) szerdai tájékoztatása szerint az első napon Siófok és Fonyód között 48,2 kilométer, a másodikon Fonyód és Szigliget között 52,9 kilométer, a harmadikon Badacsony és Balatonfüred között 43,6 kilométer, míg a negyediken Balatonfüred és Siófok között 50,7 kilométer vár a mezőnyre.
Eddig - a tavalyi létszámot 15 százalékkal meghaladva - több mint 1100 futó adta le a nevezését, összesen 15 ország képviseletében. A külföldiek közül a legtöbben Németországból érkeztek.
A négynapos versenyre 202 egyéni induló, 64 páros és 115 csapat jelentkezett, emellett több mint 700 azoknak a száma, akik a négyből az egyik napot választották az aznapi táv teljesítésére.
A szervezők emlékeztetnek rá, hogy a hagyományosan jelentős számú kísérővel és a szervezői gárdával együtt, a 2000 fős futókaraván sok ezer vendégéjszakával és napi fogyasztással erősíti a szezonon kívüli Balaton idegenforgalmát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is