Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Május 06. 20:52, hétfő | Helyi
Forrás: http://www.siofokinapilap.hu

Az unióra vár a második balatoni komp indítása

 Az unióra vár a második balatoni komp indítása

Legkorábban két év múlva indulhat a Fonyód és Badacsony közötti kompjárat

Persze, csak ha Brüsszel is rábólint a fejlesztésére.

Évek óta tervezik egy második - Fonyód és Badacsony között közlekedő - kompjárat bevezetését a Balatonon. Már elkészült az ehhez szükséges hatástanulmány is, amely szerint egyértelműen pozitív, és szükséges előrelépés lenne a fejlesztés.

Mivel a projektnek a 2013-as fejlesztési ciklusba be kellene férnie, a magyar szerveknek minél előbb döntenie kell ahhoz, hogy az engedélyekhez szükséges tervdokumentáció készülhessen, és az unió elé kerülhessen.

Ahhoz, hogy 2015-ben el lehessen számolni a fejlesztéssel, még ebben az évben meg kell szerezni a szükséges engedélyeket - mondta a KaposPontnak Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ilyenkor az az eljárás, hogy a magyar központi szerveknek kell először ezt előterjeszteni, hogy a fejlesztési célok között szerepeljen, majd onnan kerülhet az unió elé. Ezután kerülhet sor a közbeszerzési eljárásra, és a kivitelezésre.

A projekt egyébként közösségi, és környezetvédelmi célokat is szolgálna, mivel tehermentesítené a Balatonföldvár és Szigliget közötti szakaszt, valamint a 71-es számú főútat. A projekt az uniótól 90 százalékos pénzügyi támogatást élvezhetne, a fenn álló önrészt pedig a Balatoni Hajózási Zrt. és a két város önkormányzata biztosítaná. Abban bíznak, hogy nyár végéig zöld utat kap a tervezet, és nekiláthatnak a munkálatoknak, ugyanis utána már annyira leszűkül az idő, hogy egy kedvező döntés is nehezen lenne kivitelezhető.

kapos.hu

Címkék: balaton komp

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét